Most, hogy már a vízcsapból is Conchita folyik, engedje meg a kedves olvasó, hogy beszámoljak egy személyes tapasztalatomról, melynek alapján értegetni kezdtem az elfogadhatatlant. Hiszen úgy hozta a sors, hogy évekig főnökömet tisztelhettem egy ilyen véglényben.
Mint sok olvasóm tudja, bécsi taxisként dolgozom már 20 éve. Saját vállalkozásba kezdeni e téren elég macerás, kellő kezdőtőke és tartaléktőke nélkül szinte lehetetlen. Ezért a mezei középosztály más cégekhez szegődik akkor is, ha saját autójával dolgozik. Azonban nem könnyű találni olyan cégengedéllyel rendelkező főnököt, aki a saját kocsis sofőropcióba belemegy, mivelhogy ez a formáció neki kevesebb profitot termel.
Elég az hozzá, hogy épp egy Macedóniából származó német ajkú zsidó volt a főnököm, aki egyébként büszkén mesélte el nekem, hogy apja a II. világháború után kétszer kért és kapott kárpótlást meghurcoltatásaiért, először mint üldözött zsidó, majd később mint kitelepített népi német. (Amúgy csodálatos módon ez a bécsi zsidó mindig előbb tudta nálam, hogy Csurka István Budapesten éppen mit mondott, vagy tett.) Mindenesetre ez a főnököm adósságba keveredett, és tartozása fejében taxis cégével, kvázi „velem fizetett” hitelezőjének, akit akkor még nem ismertem.
Új főnököm volt a mi „hősünk”: képzeljetek el egy jól kisportolt, 190 cm magas férfit, parókával, nőnek sminkelve, közepes nagyságú szilikon (vagy hormon?) mellekkel, szűk miniszoknyában, és 44-es tűsarkú cipőben! Kiderült róla, hogy valaha gimnáziumi tanár volt, ahonnét persze kirúgták, miután rádöbbent, hogy ő nem férfi, hanem nő. Ami még érdekesebb: történelmi és a politikai kérdésekben egészen egészséges nézetei voltak, remekül el lehetett vele ezekről beszélgetni. Mikor láttam, hogy szerencsémre nem érdeklődik irántam szexuálisan, és viszonylag békésnek mondható főnök-beosztott viszony alakult ki közöttünk, nem bírtam tovább visszafojtani kíváncsiságomat, és rákérdeztem nemi identitására.
Készségesen elmesélte, hogy fokozatosan ébredt rá, valójában kicsoda is ő, de mivel péniszével szemben nem táplált ellenséges érzületet, azt nem amputáltatta. (Mellesleg bevallotta, fél is egy ilyen operációtól, hiszen talán egy életre megfosztaná őt a nemi élvezettől.) Ugyanakkor ostorozta az osztrák hatóságokat, mert a németországiakkal szemben törvényeik diszkriminálóak rá nézve: ugyanis, míg amott egyszerű pszichiátrai szakorvosi vélemény segítségével az anyakönyv nemi szempontból megváltoztatható, addig itt csak falloszamputáció után adnák meg neki a női mivoltát igazoló okmányokat.
Azt találgattam, miből élhet viszonylagos jólétben ez az ember. Hiszen belőlem, abból a csekély összegből, amit tőlem kapott, aligha. Azután egyszer megsejtettem. Háza ajtaja mindig nyitva volt, s egy ízben, mikor elszámolásra jöttem, nem jött elő a csöngetésre. Ahogyan szólítgattam, az egyes helyiségekbe benyitván, egy pincehelyiségbe jutottam, mely első pillanatra torna- vagy konditeremnek tűnt. Azonban figyelmesebben körbetekintve visszahőköltem: számos jel arra utalt, hogy kínzókamrába tévedtem! Ostorok, szögek, rácsok... Tehát a fickó a szadista-mazochista kórházi alosztály ápoló alkalmazottja lehetett. (Beteg emberek állítólag nagy pénzösszegeket hajlandók fizetni azért, hogy valaki megkínozza őket, ebben találják szexuális gyönyörűségüket.) Őszintén bevallom, ezen felfedező élményem után kezdtem kicsit jobban félni főnökömtől, és ezután inkább nem feszegettem többé identitásának kérdését. Világossá vált számomra, hogy aki szexuálisan beteg, abban a kór különféle fajtái úgy burjánzanak tovább, mint egy rákos daganat metasztázisai.
Bár női mivoltát szememben mégis kérdésessé tette egy nem elhanyagolható körülmény: emberünk, még mielőtt rájött, hogy ő nem férfi, élettársi viszonyban élt egy számomra normálisnak tűnő nővel. Akivel, pálfordulása (vagy inkább „Paulina-fordulása”?) után továbbra is harmonikusnak tűnő élettársi viszonyban maradt! (Vagy ők is kínozták volna egymást az ágyban?) Felvetődik a kérdés: mi itt a szexuális probléma? Azon kívül, hogy a pasas „agya elszállt”, nemileg teljesen normális párkapcsolatban él!
Válásunk is sajátos volt a maga nemében. A kocsim amortizálódott, ezért újat kellett vennem. Azonban az új kocsi új papírjait főnököm csak „Anita Daniela”-ként volt hajlandó aláírni, de a rendőrség ragaszkodott a „Wolfgang” aláíráshoz. Így hát megszűnt a taxis cég, s hála Istennek, újabb főnök után kellett néznem...
Az emberiség történelme során mindig születtek nemileg beteg, vagy beteggé váló emberek. És az adott korok társadalma mindig másként reagált rájuk. A görögök feltehetőleg letaszították a Taigetosz hegyéről, ha egy csecsemő mondjuk egyszerre pénisszel és hüvellyel született. A zsidók Isten büntetésének tulajdonították őseik vétkei miatt. Az őskeresztények megpróbálták meggyógyítani a Szentlélek ereje által, vagy ördögöt űztek belőle. A középkor máglyán égette el őket mint boszorkányokat. A felvilágosodott, szekularizált Európa tolerálni való másságról papol, és az individuum szabadon eldönthető identitását ünnepli a szerencsétlenekben. Perge Ottó kollégám kitűnően sorolta fel az okokat, mért erőltetik a hatalmasok az aberrált másság politikailag korrekt elfogadását. De a valódi problémákról való figyelemelterelés, az őslakosság szaporodási kvótájának leszorítása, a bomlasztó buzik szaporítása, a bevándorlókkal forszírozott fajkeveredés mellett talán a legjellegzetesebb okról megfeledkezett.
A Cion bölcseinek jegyzőkönyve szerint ugyanis a gojokat erkölcstelenségre és beteges bűnökre kell kísérteni, és szoktatni, hogy ezektől megfertőződve bebizonyosodjék, alacsonyabb rendű faj vagyunk, mely erkölcsileg képtelen az emberiség vezetésére. Minél több ünnepelt „Khon-chita” szaladgál köztünk, Európa annál biztosabban a zsidó világuralmi maffia jenkizálódott rabszolgatábora lesz!