Újabb szíriai településekre vonult be az izraeli hadsereg - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat pénteken.

Az izraeli katonákat al-Rafid településen látták, a délnyugat-szíriai Kuneitra várostól nyugatra.

Az OSDH értesülései szerint két nappal korábban az izraeli hadsereg katonái Kudna városban jelentek meg. Legkevesebb 12 izraeli harckocsit láttak Szajdna al-Golánban, ahol ellenőrzőpontot állítottak fel, ellenőrzéseket és házkutatásokat hajtottak végre.

Helyi szíriai politikusok és a térségben élők azzal vádolják Izraelt, hogy hosszú távú katonai jelenlétet igyekszik kialakítani szíriai területen: hadállásokat épít ki, és helikopterek fel- és leszállására alkalmas helyeket hoz létre.

A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista fegyveres csoport által vezetett lázadószövetség tavaly decemberben űzte el a hatalomból Bassár el-Aszad elnököt. Azóta Izrael katonai aktivitása érezhetően erősödött Szíriában. Izrael azzal indokolja a Golán-fennsík közelében végzett tevékenységét, hogy olyan fegyverraktárakat és utánpótlási útvonalakat vesz ott célba, amelyeket a palesztin Hamász szélsőséges szervezet és a libanoni Hezbollah síita milícia használ. Ahmed es-Saraa, Szíria új vezetője az izraeli katonák azonnali kivonását követelte arra hivatkozva, hogy a meggyengült Hezbollah már nem jelent fenyegetést Izraelre nézve.

(MTI)