A Hamász bejelentette hétfőn, hogy elhalasztja a következő, szombatra tervezett túszátadást, mert szerinte Izrael megsértette a vele megkötött tűzszüneti és túszügyi megállapodást.

A szervezet szerint Izrael a Gázai övezet északi részének bombázásával és tüzérségi tűzzel hátráltatta, hogy a háború alatt lakhelyükről onnan elmenekült civilek visszatérhessenek otthonukba, és akadályozta a segélyeknek a megállapodásnak megfelelő bejutását az övezetbe.

A Hamász közleménye szerint túszaik szabadon bocsátását mindaddig elhalasztják, amíg Izrael nem teljesíti kötelezettségeit, és visszamenőleg is nem teszi jóvá jogsértéseit. A Hamász álláspontját Abu Obeida, a szervezet katonai szárnyának szóvivője tette közzé.

Mindazonáltal leszögezték, hogy továbbra is elkötelezettek a közvetítők segítségével januárban létrejött megállapodás megvalósítása mellett, "amíg Izrael is betartja azt".

Izrael visszautasította a Hamász vádjait, hogy megszegte volna humanitárius kötelezettségeit.

Jiszráél Kac izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy amit a Hamász csinál, az "a tűzszüneti megállapodás és a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás teljes megsértése". Közölte: utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy "a lehető legmagasabb szinten készüljön fel minden lehetséges forgatókönyvre a Gázai övezetben".

A megállapodás második szakaszáról tárgyaló izraeli delegáció hétfőn kora reggel tért vissza Katarból a tárgyalások egy újabb fordulójáról, és a kabinet várhatóan kedden ül össze, hogy megvitassa a folytatás részleteit. A megállapodás összeomlásának első jele már pénteken jelentkezett, amikor a Hamász több órát késleltette a szombaton szabadon engedendő három túsz nevének megadását.

(MTI nyomán)