A németek többsége azt szeretné, ha Olaf Scholz kancellár csaknem két év után újra párbeszédet folytatna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.
A YouGov brit közvéleménykutató csoport által a dpa német hírügynökség megbízásából végzett felmérés szerint a németek 59 százaléka támogatja, hogy a két vezető telefonon beszéljen egymással. A felvetést a megkérdezettek 26 százaléka elutasította, míg 15 százalékuk nem adott rá választ.
Kelet-Németországban a megkérdezettek 68 százaléka támogatta, és 19 százaléka utasította el a két vezető újbóli kapcsolatfelvételének a lehetőségét.
A felmérést az indokolta, hogy Olaf Scholz már hetek óta szorgalmazza az ukrajnai háború lezárását célzó második békekonferencia megrendezését, amelyen álláspontja szerint Oroszországnak is részt kellene vennie, miután Oroszországot nem hívták meg a legutóbbi, júniusban Svájcban rendezett békecsúcsra.
Emellett a megkérdezettek csaknem fele gondolja úgy, hogy a béke érdekében Ukrajnának le kellene mondania egyes területeiről. Mintegy 39 százalékuk szerint Kijevnek egy négyzetcentimétert sem kellene feladnia, míg 22 százalékuk úgy véli, hogy a béke zálogaként le kell mondania az Oroszország által tíz éve annektált Krím félsziget visszaszerzéséről is. További 23 százalék szerint Kijevnek a Krím mellett azokat a területeket is fel kellene adnia, amelyeket Oroszország az ukrajnai háború több mint két évvel ezelőtti kirobbanása óta megszállt. Így összességében a válaszadók 45 százaléka támogatja ukrán területek átadását Oroszországnak.
A válaszok egyúttal éles megosztottságot mutatnak abban a kérdésben is, hogy Ukrajna engedélyt kapjon-e nagy hatótávolságú nyugati fegyverek bevetésére oroszországi területek ellen. A megkérdezettek 42 százaléka támogatja, míg 43 százaléka ellenzi ezt a lépést.
A német kancellár pénteken Berlinben tárgyal Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ez a két vezető harmadik találkozója öt héten belül. A megbeszélések középpontjában feltehetően az ukrajnai háború békés megoldására irányuló erőfeszítések, valamint az Ukrajnának nyújtandó további katonai támogatás áll majd.
Olaf Scholz és Vlagyimir Putyin legutóbb 2022. december 2-án beszélt egymással telefonon, ám a német kancellár azóta többször is utalt arra, hogy újra párbeszédbe bocsátkozna az orosz elnökkel.
(MTI)