A járvány kezdete óta először esett át a koronavíruson Zacher Gábor – tudta meg az Index. A mentőorvos a lapnak elmondta: két héttel ezelőtt egy banális megfázás miatt tesztelte magát, és az eredmény pozitív lett.




Épp indultam volna a kórházba, de hamar világossá vált, hogy a következő pár napban nem vehetem fel a munkát. Négy oltáson már túl vagyok, így csupán enyhe tünetek jelentkeztek, leginkább csak az orrom folyt. Lecsurgattam magamnak egy antitest-terápiát, aminek köszönhetően másnapra már alig éreztem valamit, harmadnapra pedig konkrétan semmi bajom nem volt – mesélte a toxikológus.

Azt is elmondta:

A jó hír az, hogy nem okoz olyan súlyos megbetegedést, mint a korábbi variánsok. Bár hazánkban valóban egyre több a covidos, a kórházi felvételek száma nem nő a fertőzöttek számával arányosan. Ha valaki, például egy idős ember be is jön valamilyen panasszal, általában nem kell bent tartanunk, legtöbben otthonukban gyógyulhatnak.

Zacher Gábor arra a kérdésre, hogy összességében tart-e már ott a járványhelyzet hazánkban, hogy valamilyen óvintézkedést kelljen bevezetni, azt felelte, hogy ahogyan azt már más kollégái, illetve virológusok is hangsúlyozták, a kötelező zárt téri maszkviselés nagyon fontos lenne, és úgy véli, azt

rövid időn belül be is fogják vezetni.

Hozzátette: tudja, hogy a nagy melegben a maszkviselés még inkább kellemetlen, de

a Covid-fertőzés még a kánikulánál is rosszabb.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az oltás felvétele ezután is fontos lesz, az alapimmunizáláson túl a harmadik és a negyedik oltást is érdemes felvenni azoknak, akik azt még nem tették meg.