Sanghajt hétfőtől két szakaszban lezárják, és felfüggesztik a tömegközlekedést a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében, miután az esetek száma a járvány kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a kínai városban - közölték a helyi hatóságok vasárnap este.



Fotók: Aly Song/Reuters

Hétfőtől a város keleti felében található lakónegyedeket zárták le öt napra, és megkezdték az ott lakók tesztelését. A város nyugati felét péntektől kezdve érintik majd hasonló intézkedések.




Az ötnapos lezárás idejére az érintett területeken élők nem hagyhatják el otthonukat, a szükséges használati cikkeket és élelmiszereket pedig kizárólag házhoz szállítás útján szerezhetik be.




A kiszállításokat kontaktmentes módon oldják meg: a futárok nem léphetnek be a lakónegyedek területére, a címzetteknek a járványügyi dolgozók viszik el a lakás bejárati ajtajához az érkezett csomagot.



Fotó: Héctor Retamal/AFP/Getty Images

Az éppen lezárt városrészben található cégeket arra szólítottak fel, hogy vagy folytassák a tevékenységüket átmenetileg zárt rendszerben - ilyen esetekben a dolgozók nem hagyhatják el a munkavégzés területét, és nem érintkezhetnek a munkatársaikon kívül mással -, vagy oldják meg, hogy a dolgozóik otthonról lássák el a munkájukat. Ez alól a korlátozás alól kivételt élveznek a szükségesnek ítélt szolgáltatásokat biztosító vállalatok, például a futárcégek és az élelmiszer-szolgáltatók.



Fotó: Bloomberg

Március 1. és 26. között Sanghajban 12 513 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A csaknem 25 millió lakosú városban vasárnap 50 Covid-megbetegedést és 3450 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak, ami a legnagyobb napi esetszám volt a járvány kezdete óta.




Sanghaj a megbetegedések és a tünetmentes fertőzöttek összesített napi adatát tekintve megelőzte a kínai szárazföldön jelenleg végigsöprő járványhullámban eddig legsúlyosabban érintett, északkelet-kínai Csilin tartományt. Vasárnap Csilinből 1086 újabb megbetegedést és 907 panaszmentes fertőzöttet jelentettek. A március eleje óta kialakult járványhullámot a koronavírus omikron BA.2 altípusának terjedése okozza, ezt a variánst az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívül fertőzőnek nevezte.

Frissítés: a német gazdaságot is súlyosan érintheti a sanghaji zárlat

A német gazdaság súlyos következményektől tart a sanghaji járványzárlat miatt. "A német vállalkozók hangulata érezhetően borús az új zárlat és az amúgy is visszafogott növekedési várakozások tükrében" - mondta Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DIHK) külkereskedelmi vezetője hétfőn a Reuters hírügynökségnek.

Kína, a világgazdaság egyik fontos motorja, úgy tűnik, döcögni kezdett. A zárlatok miatt máris csökkent a termelés, és kikötők álltak le olyan fontos gazdasági régiókban, mint Sencsen és Dongguan. Ezenkívül Sanghajban most teljeskörű zárlatot léptettek érvénybe - mondta Treier.

Különösen az egyik napról a másikra bevezetett, gyakran kiszámíthatatlan intézkedések okoznak gondot a helyi vállalatoknak - mondta a Reutersnek Maximilian Butek sanghaji német gazdasági képviselő. A mostani zárlat már a szomszédos tartományok vállalataira is érezhető hatást fejt ki - tette hozzá. Az árucikkeket már nem lehet a városhatáron túlra szállítani, és az ügyféllátogatások lehetetlenné váltak - mondta.

Sanghaj, Kína egyik legfontosabb gazdasági központjaként, mélyen integrálódott a globális ellátási láncokba. "Így a zárlat várhatóan nemcsak a kínai, hanem a globális ellátási láncokra is hatással lesz" - figyelmeztetett Butek, hozzátéve, hogy a logisztikai és ellátási láncok amúgy is feszült helyzetét a jelenlegi lezárás tovább súlyosbítja. Kína 2016 óta Németország legfontosabb kereskedelmi partnere: csak tavaly 245,4 milliárd euró értékű árucsere zajlott a két ország között.

A pénz-, értékpapír és árupiacok érzékenyen reagáltak a kínai zárlatra. A kereslet csökkenésétől tartva az északi-tengeri Brent nyersolaj ára a hét elején három százalékkal esett hordónként. Az amerikai elektromosautó-gyártó Tesla pedig négy napra felfüggeszti a gyártást Sanghajban - közölte két forrás is a Reuters hírügynökséggel.

(MTI)