Ugrás a cikkhez
Reklám

A delta variáns miatt egyre erősödő koronavírus-járványban a tél végére "valószínűleg nagyjából mindenki beoltott, gyógyult vagy halott lesz" Németországban - jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter hétfőn Berlinben.

Jens Spahn közegészségügyi vezetőkkel és járványügyi szakértőkkel együtt az oltóanyag-ellátásról tartott rendkívüli tájékoztatóján a többi között elmondta, hogy az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még a héten engedélyezheti az 5-11 éves korosztálynak a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcina használatát. Mint mondta, az EU, és így Németország is, december 20-án kaphatja meg az első szállítmányokat. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de az adagolás alacsonyabb - 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis -, ezért máshogyan kell megtölteni a szérumot tartalmazó ampullákat - fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, hogy az első szállítmányokkal 2,4 millió adag érkezik, így a 4,5 millió oltható kisgyermek nagy részének hamar be lehet adni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen védő vakcinát. Újabb szállítmányok 2022 első hónapjaiban várhatók - mondta a miniszter.

Leif Erik Sander, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének oltóanyagokkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője kiemelte, hogy mindenkinek be kell oltatnia magát. A védettség megszerzése fertőzés révén "nem alternatíva", mert túlterhelheti az egészségügyi ellátórendszert - mondta a szakember.

Az ügyvezető szövetségi kormány egészségügyi minisztere keményebben fogalmazott. Mint mondta, a tél végére "valószínűleg nagyjából mindenki - ahogy kissé cinikusan mondani szokás - beoltott, gyógyult vagy halott lesz".

"A nagyon erősen fertőző delta vírusváltozat miatt ez valóban nagyon-nagyon valószínű, ezért javasoljuk ennyire nyomatékosan az oltást" - jelentette ki Jens Spahn.

Hasonló kijelentéseket tett Angela Merkel ügyvezető kancellár a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető testületeinek hétfői berlini tanácskozásán. A zárt ülésről kiszivárogtatott részletek szerint Merkel ismét megerősítette, hogy nem tartja elegendőnek a következő kormány megalakítására készülő pártok - szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) - által a szövetségi parlamentben (Bundestag) elfogadott járványügyi védekezési rendszerre épülő intézkedéseket.

Németországban "rendkívül drámai" a helyzet, súlyossága "minden eddigit felülmúl", ráadásul tovább romolhat, mert az eddigi tendenciák alapján tizenkét naponként megduplázódik az újonnan regisztrált fertőződések napi száma - fejtette ki Angela Merkel. Hozzáfűzte: ezért az eddigi korlátozások nem elégségesek a járvány lassításához, még az oltatlanokat a közösségi élet számos területéről kitiltó úgynevezett 2G-szabály sem.

Németországban az utóbbi hetekben az első háromnál jóval erősebb járványhullám alakult ki. A legfontosabb mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság - vagyis az egy hét alatt regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma - például hétfőn az egymás utáni 15. napon döntött rekordot, 386,5-re emelkedett a vasárnap regisztrált előző csúcsról, 372,7-ről. A negyedik hullám erejét jelzi, hogy a mutató értéke az első három hullám idején egyszer sem haladta meg a 200-at.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából