"Ha kötelező lesz az oltás, leáll a MÁV és a Volán is" - ezt a Vasutas Szakszervezet elnöke és a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke mondta az ATV híradójának. A BKV-nál jelenleg egyeztetések zajlanak az ügyben, és a Molnál sem hoztak még döntést – számoltunk be róla mi is. Azonban egy kiegészítést kell tennem: a kötelező oltás bevezetése a Magyar Postát is az összeomlás szélére sodorná!



Ebbe az irányba tartunk… (eredeti kép: www.facebook.com/szocializmushagyateka)

Lássuk csak, miért.

Kezdjük ott, hogy bár a kormány a felelősséget áthárította azzal, hogy a munkáltatóknak adott felhatalmazást a kötelező oltásra, viszont mivel a posta állami cég, ezért komolyan fennáll a veszélye annak, hogy kötelezővé teszik az oltást. Bár eddig még nem nyilvánultak meg, ezért szeretnénk a dolgok elébe menni: még csak meg se fontolják!

Hivatalos statisztika nincs a postások átoltottságáról, viszont azért következtetéseink lehetnek. Ma Magyarországon szűken mintegy 6 millió beoltott van, de arányaiban a számuk magasabb a 65 év felettiek körében. Márpedig a munkavállalók legalábbis nagy többségében 18 és 65 év közöttiek, így nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, minimum 50-50% lehet az oltottak és az oltatlanok aránya, így ezt vonatkoztathatjuk a postára is.

Arra a postára, amely brutális emberhiánnyal küzd a rossz körülmények és az alacsony fizetések miatt évek óta, és tekintetbe véve, hogy aki eddig nem oltatta be magát, az nem véletlenül nem tette. Ezt a döntését tiszteletben kell tartania a kormánynak és a posta vezetésének is, nem zsarolhatják őket! Mert ha mégis rájuk akarják erőltetni az oltást, akkor rengetegen fognak felmondani, vagy rúgják ki őket ugyebár, és a már eddig is óriási gondokkal küzdő postát gyakorlatilag a káoszba taszítaná!

Márpedig egy ország normális működésének szempontjából elengedhetetlenül szükséges egy postaszolgáltatás, a társadalom stabilitását veszélyeztetnék ezzel. Böngészve a különböző belső használatú postás csoportokat akár, az a kép rajzolódik ki, hogy finoman sem lennének elragadtatva az oltás bevezetésétől…

Viszont azt az energiát, amit az oltáspropagandába tesznek, fordíthatnák arra, hogy például a Magyar Postából kigyomlálják a kalmárszellemiséget, ne értékesítési elvárásokkal traktálják őket, hanem térjen vissza a posta tradícióihoz, azokat lássa el maradéktalanul, ehhez viszont jobb körülmények és nagyságrendekkel jobb fizetések kellenek.

Amit fizetésemelésnek hívnak, az nevetséges, az semmire nem lesz elég, úgyhogy forduljon a kormány az Európai Bizottsághoz és engedélyeztesse a 15 milliós eurós keret feletti állami ráfordítást. Hiszen eddig még csak meg sem próbálták, ehelyett bélyegvásárlással ködösítenek. Ellenben lengyel testvéreinkkel, akik igenis ki tudták ezt harcolni, és meg tudták adni a lengyel postások béremelését. Feladat tehát van bőven, de az semmi esetre sem a kötelező oltás bevezetése!

Lantos János – Kuruc.info