Ugrás a cikkhez
Reklám

Müller Cecília ezúttal is a friss adatokkal kezdte: 733 embernél diagnosztizálták már a fertőzést, 2 újabb idős, beteg ember pedig elhunyt. Ezzel 34-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozás. A gyógyultak száma is növekszik, 66-an távozhattak az intézményekből így. A mintavételek száma is „egyre nagyobb mértékben emelkedik”, már 21 ezer 250 laboratóriumi vizsgálat készült.




Az országos tiszti főorvos kifejezetten a budapestiekhez szólt: egyértelműen kiderül, hogy a legtöbb fertőzött a fővárosban van. Az összes igazolt beteg 42 százaléka. Ha Pest megyét is bekapcsoljuk ebbe a körbe, akkor már 62 százalék ez az arány. – Nagyon nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány – fogalmazott Müller Cecília. Ezért a budapestieket még jobban kérte, hogy vegyék komolyan a kijárási korlátozásokat. Sokan ugyanis szerinte rosszul értelmezik azokat a korlátozásokat, az emberek, ha tehetik, maradjanak otthon. Az idősek esetében sem jelenti azt, hogy 9 és 12 óra között az utcán kell tartózkodnia. A fiatalok pedig kerüljék a csoportos találkozásokat. – A számok azt mutatják, hogy ezen a téren még sokkal komolyabb fegyelmezettségre van szükség – mondta.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa is a már ismert adatokról számolt be: többek között 4 millió maszk, 400 ezer védőruházat érkezett hazánkba. Tirolból két konvojban érkeztek haza magyarok, 149-en első körben, 70-en második körben. A hatósági házi karanténban lévőket már 103 ezerszer ellenőrizték. A kijárási korlátozások kapcsán a budapesti rendőrök jelentették, hogy a Városligetben, Normafán és a Margitszigeten is csoportosulások is vannak. A XIII. kerületben egy illegális gyorsulási versenyen léptek fel a rendőrök. A belvárosban, a Király utcában és a Gellért téren is „csoportképző helyeket” találtak. Csak tegnap 24 feljelentést tettek és összesen 301 esetben szankcionáltak ezek miatt. Az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok megszegése miatt csak Budapesten 41 feljelentést tettek. Gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vettek egy 29 éves orosházi férfit, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőszereket árult, de miután megkapta a pénzt, elérhetetlenné vált.

Az újságírói kérdések következnek:

(Magyar Hang nyomán)

Frissítés: Operatív törzs: a járvány "berobbanását" kockáztatják a fegyelmezetlen budapestiek

Alább az MTI összefoglalója.

Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány "berobbanását" kockáztatják - erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján.

Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafánál, a belvárosban pedig a Király utca és a Gellért tér környékén. A XIII. kerületben még illegális gyorsulási verseny is volt. A rendőrség a csoportosulásokat felszámolta: szombaton a fővárosban 301 intézkedést hajtott végre, 24 feljelentést tett és 14 esetben szabott ki helyszíni bírságot.

Az üzletek nyitvatartásának ellenőrzése nyomán országszerte 64 feljelentést tettek a rendőrök, ebből a fővárosban 41-et - tette hozzá az alezredes.

Kiss Róbert elmondta azt is, hogy szombat este, illetve vasárnap hajnalban több mint 200 magyar térhetett haza az ausztriai Tirolból buszokkal, személyautókkal. Az első konvoj a szombat esti órákban lépte át a határt Hegyeshalomnál, egy busszal és 30 személyautóval 149-en érkeztek, a második konvojjal vasárnap hajnalban egy busszal és 22 személyautóval 70-en.

Felidézte: szombaton hét repülő érkezett 4 millió sebészeti szájmaszkkal, 400 ezer védőöltözettel, 100 ezer védőszemüveggel és 6 ezer arcvédővel. Ezeknek készletezését, raktározását és őrzését végzik - tette hozzá.

Román vendégmunkások tömegei jelentek meg a gúnyhatáron

Beszámolt arról is, hogy a román-magyar határszakaszon jelentős számban jelentek meg román vendégmunkások, céljuk visszajutni nyugat-európai munkahelyükre. Őket egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, ha tünetmentesek, a rendőrök megvizsgálják, hogy a célországba van-e belépési jogosultságuk. Szombat este azonban ezt nem tudták ellenőrizni, így felfüggesztették a beléptetésüket és kérték a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy az ezzel kapcsolatos adatokat adja meg az operatív törzsnek.

Kiss Róbert kitért arra, hogy eddig 13 435 hatósági házi karantén rendeltek el, amelyeket 103 305 alkalommal ellenőriztek.

A határforgalomról elmondta, hogy a teherforgalomban Röszkénél a belépő forgalomban tapasztalható kisebb fennakadás, személyforgalomban pedig a kilépő oldalon Nagylaknál.

Az alezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban az V. kerületi rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy 29 éves orosházi férfit, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítő szereket árult az interneten, majd amikor megkapta a vételárat, az ígért védőeszközöket nem küldte el és a vevők számára elérhetetlenné vált. A férfit őrizetbe vették és javaslatot tettek a letartóztatására.

Fogyóban az emberek türelme

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szembeni rendőri fellépésre vonatkozó kérdésre azt mondta: egy rendőri intézkedésnek jogszerűnek, szakszerűnek és az arányosság követelményét is szem előtt tartva szükségesnek kell lennie. Súlyosabb szankciókra számíthatnak azok, akik többször is megsértik a korlátozás szabályait, vagy a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére sem hagyják abba. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy fogyóban az emberek türelme és többen megszegik a szabályokat, mint korábban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályokat mindenki betartsa - fogalmazott Kiss Róbert.

Arra a kérdésre, hogy szükséges-e nagyobb rendőri létszám a közterületeken, azt válaszolta: értékelésük szerint jelenleg megfelelő a rendőri létszám, de folyamatosan elemzik a helyzetet és ha több rendőrre van szükség, akkor döntést hoznak erről.

Szerdán lesz döntés

A kijárási korlátozások esetleges szigorítására irányuló kérdésre azt mondta: a különleges jogrendi időszakban erről döntést hozni a kormány jogosult, az operatív törzs szerdán tesz javaslatot arra, hogy a korlátozásokkal kapcsolatban szükség van-e szigorító, esetleg enyhítő lépésekre.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából