A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Régészeti Intézet a Tisza-tó melletti, tomajmonostori mikroregionális kutatásai során előkerült, ezüstkelyhet és ezüst ostyatartó tálcát tartalmazó különleges áldozókészletet mutatja be az MNM szeptemberi a Hónap kincse kamaratárlata.

A múzeum pénteki közleménye szerint az Egy középkori apátság titkai című kamaratárlat a 18. Ars Sacra Fesztivál, a hazai régészet és a muzeológia előtt tiszteleg.

"Fontos küldetése a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hogy segítsük a települések identitását, erősítsük regionális értékeik kulturális-történeti szerepét. A tomajmonostorai leletegyüttes egy olyan szimbólum, amely közvetlen kapcsolatot teremt a magyar kereszténység legkorábbi időszakával" - idézi a közlemény Zsigmond Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját.

A közlemény szerint a régészeti kutatások alapján a Tiszta-tó mellett található Tomajmonostora már a 11. századtól lakott terület volt, amit egy korai körtemplom maradványai is bizonyítanak. A település monostorra utaló nevét először 1322-ben említik írott források, de a most feltárt leletek arra utalnak, hogy ennél jóval korábban is fontos egyházi központ lehetett.

Az ásatások során kiderült, hogy a korai rotundát később egy impozáns méretű háromhajós apátsági templom váltotta fel. A templomot körülvevő temető és a gazdagon díszített freskók töredékei mind arról tanúskodnak, hogy Tomajmonostora egykor virágzó közösségnek adott otthont.

A sír elhelyezkedése - a szentély közelében - és a benne talált tárgyak egyértelműen arra utalnak, hogy egy magas rangú egyházi személy, valószínűleg egy apát végső nyughelyét találták meg a régészek.

A feltárás során előkerült ezüstkehely igazi művészettörténeti kuriózum. Anyaga csaknem 97 százalékos tisztaságú ezüst, ami önmagában is kivételes. Formája pedig egyszerre hordozza magán a korai román stílus és a későbbi gótika jegyeit.

Az ezüst ostyatartó tálca (paténa) szintén különleges: ez a látszólag egyszerű, mindössze 6 centiméter átmérőjű, a kuppába passzoló ezüsttányér valójában ritka művészeti jelentőséggel bír. Felületén poncolással készített ábrázolás látható: Isten keze (dextera Dei), amint a stilizált felhőből kinyúlva egy kereszt fölött áldást oszt. Ez a motívum, bár rendkívül ritka az ilyen korai középkori magyar emlékanyagban, igen nagy jelentőségű.

Legközelebbi párhuzama a kalocsai érseki sírból előkerült paténa, melyet a legújabb vizsgálatok egyenesen Szent István korára datálnak, és a koronát a pápától elhozó Asztrik érsek személyéhez kötnek - áll az MNM összegzésében.

(MTI)