Tradíciók, hiedelmek és szokások sokasága alakítja a társadalmaink mindennapi életét, ezek létjogosultságának megkérdőjelezése sokszor heves indulatokat vált ki. Ilyen taburól szól ez a cikkünk: a magyarul női nemi szerv csonkításnak vagy finomabban női körülmetélésnek, rövidítve FGM-nek (Female Genital Mutilation) nevezett, főként Közép-, Kelet- és Észak-Afrikában elterjedt szokásról.

A WHO szerint 1998-ban mintegy 130 millió olyan nő élte életét, aki átesett az FGM valamely változatán, legintimebb testrészüket nyomorítva meg. Az UNICEF statisztikái szerint Észak-, Nyugat- és Közép-Afrikában a legelterjedtebb ez a beavatkozás, ahol 70 millióra teszik az ilyen módon megcsonkított nők számát. Csekélyebb arányban ugyan, de Indiában, Ausztráliában, Indonéziában vagy éppen Malajziában is előfordul a női körülmetélés.

Az elgondolkodtatóan nagy számok ellenére az FGM általánosságban tabutémának számít, amelyet még szűk családi környezetben sem illik megemlíteni, a traumáról beszélni kívánó nőkre pedig kis közösségekben akár kirekesztés is várhat. Mi takar pontosan az FGM gyakorlata? Milyen társadalmi háttérhez és hiedelmekhez köthető ez a széles körben elterjedt tradíció? Miért alakult az elmúlt évtizedekben egyre több segélyvonal, szervezet és jogszabály az FGM elleni küzdelem részeként Európában?

Társadalmi, kulturális és vallási okok

Az FGM gyakorlása alapvetően kulturális, társadalmi és (vélt) vallási okokon nyugszik. A csonkítás a női testtől és pontosabban a női libidótól való félelemre és arra a hiedelemre vezethető vissza, miszerint a női nemi szerv tisztátalan és erkölcstelen életmódra kárhoztatja a nőket és velük egész közösségüket. Az egyén és a közösség bukását elkerülendő, illetve a nők férjüknek való alávetettségét erősítendő általában még azelőtt elvégzik a kis- és nagyajkak részleges vagy teljes kimetszését, mielőtt a lányok elérnék a házasulandó kort. Gyakran egy család vagy egy egész közösség lánytagjain egyszerre végzik el a rituálét.

A szexuális élet megkezdése ugyanezekben az országokban szorosan összefonódik a házasság intézményével, férjre pedig csak szűz és körülmetélt lány találhat. Ez utóbbi garantálja a nő „tisztaságát” és egyben házassági hűség ígéretét nyújtja a leendő férjnek, mivel a csonkítás sok esetben örök életre elveszi a nőktől annak lehetőségét, hogy a nemi élet élvezetet nyújtson számukra.

Szintén a felnőttkorba lépés és a házasság fogalmi összekapcsolódása szolgál magyarázattal arra, hogy a csonkítást gyakorló társadalmakban egy lány csak az FGM elvégzése után válik nagykorúvá, tehát házasulandóvá. A házasság egyben a szülőktől való függetlenséget és saját családot, a közösség tiszteletét jelenti. Paradox módon éppen ezen okok miatt gyakoriak azok a beszámolók, amelyekben FGM-en átesett nők arról vallanak, várva-várták a rituális körbemetélés napját, így vívva ki függetlenségüket.

Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezen okok vezetnek az FGM gyakorlatának továbbéléséhez. Az anyák, akik elvégeztetik lányaikon a csonkítást, éppen az ő érdekeiket védik, mivel csak így maradhatnak a közösség teljes jogú tagjai. Ezt a döntést annak ellenére hozzák meg, hogy számos beszámoló és felmérés bizonyítja: traumatikus, erőszakkal véghez vitt, rendkívül fájdalmas eljárásról beszélünk, amely komoly kihatással vannak a nők lelki és egészségügyi állapotára.

Az FGM négy változata

„30 éves szenegáli nő vagyok, jelenleg Párizsban élek. Amikor 4 éves voltam és még Szenegálban éltem, édesanyám „körülmetéltetett”. Ez tönkretette az életemet. […] A csonkításról, amelyen átestem, nem maradt semmilyen emlékem, mindössze az unokanővéremtől tudom, mi történt. Ugyanakkor csonkítottak meg engem, mint a nővéremet. Édesanyám úgy gondolta, azóta már elfelejtettük azt a napot. […] Sokáig nem kérdezősködtem róla, hiszen ez egyszerűen valami, amit a törzsünkben csinálnak. […] Amikor hat évvel ezelőtt pszichológushoz mentem már nagyon szenvedtem, elment minden életkedvem. Ő kérdezte meg először: „Önt körülmetélték?”. Interneten kerestem más, csonkításon átesett nők beszámolóit. Nem beszélhetek róla édesanyámmal, a téma tabunak számít. Nővérem elutasítja, hogy szóba hozzuk ezt a témát. Csak az unokatestvéremhez fordulhatok.”A legenyhébb változatban a csikló hegyét metszik le, míg a második típus során a csikló és a szeméremajak teljes kivágása történik. A harmadik változatot szokás „fáraó körülmetélésének” is nevezni, utalva valószínűsített egyiptomi eredetére. Azok a nők, akiket ezen változat szerint csonkítanak meg, elveszítik nagy- és kisajkaikat, csiklójukat, összevarrják hüvelynyílásukat, éppen csak egy gyufafejnyi lyukat hagyván a vizelet és menstruáció távozására. Abban az esetben, ha a hüvelynyílást is bevarrják, értelemszerűen nászéjszakán fel kell nyitni azt, így bizonyítva a nő szüzességét. A felnyitást általában bábák végzik, de Etiópiában arra is akad példa, hogy ezt a férj barátai teszik meg. Értelemszerűen itt is igen fájdalmas eljárásról beszélünk, amelyet közvetlenül a közösülés követ. Végezetül létezik egy úgy nevezett „egyéb” kategória is (nemi szerv átszúrása, bevágása orvosi okok nélkül). Közös jellemzője mindegyik típusnak, hogy orvosi ok nélkül végrehajtott rituális szokásról beszélünk, amelyet minden esetben bábák vagy borbélyok végeznek borotvapenge, olló vagy üvegdarab segítségével, érzéstelenítő használata nélkül. Könnyen belátható, hogy a higiéniát távolról sem tisztelő bábák a beavatkozás során komoly károkat tehetnek, így például gyakran HIV-fertőzés vagy vérmérgezés forrásává válik a „körülmetélés” szertartása, amikor egyetlen borotvapengével dolgozik a bába. A vágás során fellépő vérzés elállítására gyógynövényeket vagy hamut használnak, ami nem mindig hozza meg a várt eredményt, számos lány halálához vezetve. Hosszú távú komplikációk között tartják számon a hüvely- és méhfertőzést, ciszták és tályogok kialakulását, menstruációs zavarokat és a fájdalmas közösülést, szülést és vizelést. Értelemszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lelki traumát sem, amely végig kíséri a csonkításon átesett nők további életét.

Főként Európába kivándorolt nők beszámolóiból tudjuk, hogy a beavatkozás után az érintettek elidegenednek testüktől, házasságukban az intim együttlétek fájdalommal járnak, úgy érzik, nem teljes nők, valamit elvettek tőlük. Problémát jelent, hogy mivel nem illik beszélni róla, a közeli hozzátartozók is megtagadják ezt és ennek megfelelően az áldozatok egyedül maradnak kétségeikkel.

„Engem is körülmetéltek és úgy érzem, nem vagyok teljes nő. Szeretném hallani a szüleim bocsánatkérését (még ha kevés is rá az esély, hogy erre sor kerüljön). Nem beszélünk róla otthon. A barátom francia és ő kérdezett rá, miért nincsen csiklóm. Nem tudtam, hogyan feleljek, ez a seb olyannyira mély, hogy képtelen vagyok róla beszélni. Túlságosan nehéz. Hogyan leszek képes így leélni az életemet?” - vall félelmeiről egy fiatal lány.

Csonkításos esetek napjaink Európájában

Érdekes megemlíteni, hogy egészen a 19. század első feléig Európában is számos országban elfogadott szokás volt, hogy hisztériát, önkielégítést, epilepsziát vagy leszbikusságot is a nemi szerv csonkításával próbáljanak kezelni. Angliában még az 1950-es évekből is maradtak fenn ilyen kezelésekről archívumok. Így noha ma már leginkább Afrikára, Ázsia és a Közel-Kelet egyes országaira korlátozódik ezen eljárás végrehajtása, az európai kultúra távolról sem volt mentes ezen gyakorlattól.

Napjainkban egyébként újra egyre nagyobb problémát jelent a csonkításos esetek megjelenése Európában. Az Afrikából és Közel-Keletről érkező bevándorlók között többen már a beavatkozáson átesve érkeznek meg. A már letelepedett családok esetenként szeretnék továbbvinni közösségük eme joggal nevezhető kegyetlen szokását. Évente 500 és 2000 közé teszik azoknak a brit iskolás lányoknak a számát, akik tanítási szünetben hazautaznak szülőhazájukba, hogy ott metéljék körül őket, mivel az európai törvények tiltanak mindenfajta nemi szerv csonkítást. A “nyaralásból” visszatérve, a lányok próbálják feldolgozni a történteket, miközben meg vannak győződve róla, hogy ami történt, teljesen normális és átlagos. Gyakran az első nemi aktus vagy nőgyógyászati ellenőrzés során szembesítik őket, hogy ami velük történt, nem általánosan elterjedt, ráadásul az emberi jogok ellen elkövetett bűntett. Franciaországban a becslések szerint 30 000 körülmetélt nő él jelenleg.

Jamelia története: „Sejted-e, hogy ma fog bekövetkezni?- kérdezte a 12 éves Jamelia édesanyja. “ Mindössze arról volt tudomásom, hogy valamit le fognak vágni. Úgy hittem, ez vallásunk szerves részét képezi. Bementem a nappaliba, ahol több nő is összegyűlt már. Mint később rájöttem, azért, jöttek, hogy lefogjanak. Nem emlékszem, hogy ordítottam volna. Csak a vér látványát, a mindent beterítő vért tudom felidézni.”Habár Európában tiltott minden orvosi ok nélkül elkövetett nemi szerv csonkítás, mégis virágzik azon orvosok hálózata, akik hajlandóak elvégezni ezen beavatkozásokat. Ennek elkerülése végett több olyan jogszabály is létezik, amelyek kötelezik az ápolószemélyzetet a csonkításos esetek jelentésére még akkor is, ha ezeket nem európai területen végezték el. A beszámolók többsége is az anyaországból elvándorolt nőktől származik, akik hosszú évek traumája után szakemberhez fordulnak vagy adott esetben internetes fórumokon és blogokon keresztül igyekeznek sorstársakat találni.

Egy penge, egy sors

A trauma feldolgozásában segíthetnek közismert nők beszámolói, mint például a Waris Dirie szomáliai származású nemzetközi topmodell életéről készült film (Fleur du désert, 2010), amelyben csonkításának napját jelöli meg mint élete fordulópontját. A film Waris Dirie önéletrajzi könyvéből készült, amelyben elmeséli, hogy döbbent rá Londonban, egy rosszulléte során, hogy a vele történtek nem minden lánnyal fordulnak elő. A filmet cikkek sorozata követte, felhívva a figyelmet a téma horderejére és fontosságára.

Nemzetközi összefogás

Az elmúlt évek során a nemi szerv csonkítások aránya lassan csökkenő tendenciát mutat. Köszönhető mindez olyan nemzetközi szervezetek összefogásának, mint az UNICEF és a WHO, illetve helyi szervezetek alakulásának. Nigerben például faluról falura próbálják meggyőzni az embereket, hogy hagyjanak fel az FGM gyakorlásával. Ma már 13 afrikai országban szavaztak meg FGM-ellenes jogszabályokat. Humanitárius intézmények menedékotthonokat hoztak létre lányoknak, akik inkább elmenekülnek családjaiktól, semhogy bábák ollóinak áldozataivá váljanak.

A női nemi szerv csonkítás ma már nemzetközileg is az alapvető emberi jogok megsértésének számít és akár menedékjogot is kaphatnak a veszélyeztetett nők. Egyes helyeken, mint például Egyiptomban kórházi kivitelezéssel próbálkoznak, azonban ezzel csak higiénikus keretek közé szorítják a beavatkozást, a problémát elodázva, de meg nem oldva.

(Kitekintő)