Kolosi Péter 1997 és 2001 között az RTL Klub Fókusz c. műsorának volt a főszerkesztője, 2001 óta pedig a népbutító szennycsatorna programigazgatója. Most megköszönheti neki eddigi tevékenységét!

Kolosi Péter az egyik felfedezettjével
Miért pusztított a liberalizmus hazánkban? Miért volt nyolc évig hatalmon az MSZP? Persze, a választók hibája. Részben - őket ugyanis megvezették, átverték, hazudtak nekik. Ez pedig a média felelőssége: az RTL Klub, ha kellett, elhallgatta vagy épp mocskolta a Jobbikot, kiszolgálta Fletóék minden igényét, elhitette az emberekkel: az MSZP-re kell szavazniuk. Ennek az eredményét, a romokban heverő Magyarország képét mindannyian láthatjuk. Minthogy a cigányterror is jócskán köszönhető az RTL-hez hasonló adóknak: ők azok, akik elhallgatják a tényeket, akik nem beszélnek a cigányok által elkövetett bűncselekményekről. Ha egy rendőr rendet vág a cigányok között, akkor a média rászáll, kicsinálják, aminek az az eredménye, hogy a rendőrök már nem mernek fellépni a cigánybűnözők ellen, mert félnek az RTL-től és társaitól. Hogy sűrű rasszistázás kíséretében a képernyőre kerülnek és kirúgják őket, s oda a megélhetésük.
Ez csak az érem egyik oldala. A másik az a "kultúra" és "szórakoztatás", amit nyújtott az RTL Klub. A népbutítás. Gondoljunk csak a Győzike show-ra. A normál műsoridőben a farkát mutogató Benkő Dánielre. A Balázs és Mónika Show-ra. Ahol nem egyszer agresszív, primitív cigányhordák verekedtek össze.
Transzvesztiták, buzik és drogosok - ilyeneket is láthattak a fiatalok a képernyőn. Nem, nem éjfél után. Példaként hadd elevenítsük fel, amikor főműsoridőben reklámozták a Maunika-show-t "Legyél velem rosszban-jóban, elveszlek a Mónika-sóban!" címmel, gyermekeink pedig azt is láthatták, hogyan csókolózik két repedtseggű:
- 19:56 Párizs a ciszjordániai palesztinokra rászálló zsidó telepesek elleni fellépést követel
- 19:40 Csúnya rasszisták miatt maradt el a berlini négerfürdetés
- 19:24 Gázvezeték átfúrása okozott robbanásokat Brüsszelben
- 19:07 Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 18:52 Vitézy rákosrendezői bérlakások építését ígéri, ugyanakkor szerinte röghöz kötés a saját tulajdon
- 18:18 Erősödve zárta a hetet a forint
- 17:59 M6-os ügy: Mészároséktól elveszi az üzemeltetést a kormány, Lázár döntése miatt feljelentést tesz
- 17:42 Fővárosi Vízművek: kihívás az alacsony vízállás mellett a víztermelés, de a minőség továbbra is kifogástalan
- 17:27 Halálos áldozata is van Horvátország eddigi egyik legnagyobb erdőtüzének - többen lélegeztetőgépre kerültek
- 17:15 Magyar Péter ma is folytatta pártpolitikai kampányát Paks-témában
- 16:53 Alkotmányellenesnek minősítették a 15 év alattiak közösségi média használatát tiltó törvényt Franciaországban
- 16:14 Hétvégi házakra terjedt át az avartűz Sátoraljaújhelyen
- 15:57 Hattagú rokoni családnak játszotta át a volt bérlő a lakást, a tulajdonos egy éve hiába próbálja visszaszerezni
- 15:40 Orosz választások: Fellebbezett a pártlistáját törlő legfelsőbb bírósági döntés ellen a Jabloko
- 15:19 Polt és Handó ellenzése mellett utasította vissza az Alkotmánybíróság a kekvák ügyében benyújtott fideszes indítványt
- 14:48 140-nel száguldozva gyilkolt egy luxusmercedeses enyingi "fiatal" Siófokon
- 14:37 Azonnali intézkedésekkel segíti a paksi felkészülést a Duna Aszfalt
- 14:11 Lavrov: Oroszország keményebb lesz, de nem hajt végre terrorcselekményeket
- 13:50 Rekordalacsony a Duna vízszintje Bulgáriában
- 13:33 Ukrán miniszter: helyreállhat a gabonaexport további dollármilliós támogatások kellenek a tároláshoz
- 13:16 Tíz kilométeres torlódás van az M5-ösön Lajosmizsénél
- 12:52 Gulyás Márton szívműtétje miatt tűnt el a választások után - szeptembertől új főszerkesztője lesz a Partizánnak
- 12:34 Rendőröket ütött-rúgott, szolgálati kutyára is rátámadt egy idegállapotba került többszörös visszaeső bűnöző
- 12:18 Szomorú látlelet nemzetben gondolkodni képtelen honfitársainkról: egyesek úgy menekülnének Miskolcról, hogy Kassáról beköltöztetett cigányoknak adnák el a házukat
- 11:47 Drónt lőttek le Lettországban
- 11:29 A klasszikus ügyvédi iroda, ahol mindenkinek segítenek (x)
- 11:20 Orosz légitámadások voltak az éjjel több ukrajnai régióban is
- 11:03 Péksütemények után hamburger(ek) - e szép cigány hagyományőrzés is megérdemelne egy parlamenti felállást
- 10:49 Ukrán drónok csaptak le egy balti orosz kikötőre
- 10:32 Toroczkai: nem ócska politikai színjáték, hanem valódi szakemberek kellenek Paksra
- 10:02 Farage-et simán újraválasztották
- 09:40 Trump nevét ismét feltüntetik a Kennedy Központon
- 08:51 "Soha nem látott elszigeteltséggel" fenyegeti Iránt az amerikai pénzügyminiszter
- 08:18 Tagadja a bíróság a Harvard-holokausztot
- 07:56 Erősödött a forint
- 07:34 Elemzők: az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok
- 06:50 Tizennégy évre csökkentik Svédországban a büntethetőség alsó korhatárát
- 22:46 Agrometeorológia: nincs kilátás nagy területre kiterjedő esőre, fokozódik az aszály
- 22:26 Az Air India kötelező drogtesztnek veti alá a pilótáit, miután 91 métert zuhant egy kábítószer hatása alatt álló pilótájának gépe
- 21:48 Izrael dróntámadással meggyilkolta a Gázai Kormányzóság rendőrfőnökét
- 21:40 Az MNB dokumentumokat adott át az ügyészségnek az előző vezetésről
- 21:26 756 ezer tizenéves fiókját törölte a Meta Ausztráliában
- 21:13 Toroczkai László reagálása Magyar Péter mai kirohanására
- 20:57 Több mint százan ugrottak a tengerbe, miután kigyulladt egy turistahajó Törökországban
- 20:39 Törölte a TikTok a román hatóságok felszólítására a "fekete mentőautó" rémhírét terjesztő tartalmakat
- 20:17 Bűnvadászok-előzetes: kutyából nem lesz Szalonna
- 20:14 Országos csúccsal aranyérmes a 4x100 méteres férfi gyorsváltó