
A Die Presse című konzervatív osztrák napilap meglepő információkat közöl egy a napokban megjelenő könyvből. A 2005-ben elhunyt Simon Wiesenthal az izraeli titkosszolgálat ügynöke volt – állítja új könyvében a tekintélyes izraeli történész, Tom Segev. A Náci áldozat, náci vadász: Simon Wiesenthal élete című könyvet szeptember 15-én mutatják be.
A könyv megállapításai szerint Wiesenthal a nemzetiszocialista rendszer "bűnözői" utáni "vadászata" során nem volt mindig egyedül. Tíz éven keresztül a Moszadnak dolgozott havi 300 dolláros fizetésért. A titkosszolgálat fizette kis bécsi irodájának a berendezését is 1960-ban. Ráadásul Wiesenthal kapott egy izraeli útlevelet annak ellenére, hogy nem volt izraeli állampolgár.
Wiesenthal részvételével már 1948-ban megkísérelték Adolf Eichmann elfogását Ausztriában. Három Moszad-ügynök mellett az osztrák biztonsági szervek is részt vettek az egykori SS-Obersturmbannführer elleni akcióban. Felkutatták Eichmannt Altausseében, ahol a felesége és a gyermekei akkoriban éltek, de a várakozásokkal ellentétben nem látogatta meg őket karácsonykor. Eichmannt végül 12 évvel később Argentínából rabolták el, és egy Izraelben lefolytatott kirakatper után kivégezték.
A könyv állítólag izgalmas részleteket tartalmaz Wiesenthal konfliktusáról Bruno Kreisky egykori szocialista szövetségi kancellárral. Kreisky intenzíven figyeltette Wiesenthalt.
Az 1908-ban, az akkor Ausztriához tartozó Galíciában született Wiesenthal öt koncentrációs tábort is túlélt - rengeteg - gyakran többször is - "kiirtott" fajtársához hasonlóan. Végül 96 esztendős korában Bécsben hunyt el, temetése Izraelben volt.
(Die Presse - MNO nyomán)
Ajánló: A jó üzlet: A holokauszt-ipar (x)