Az MSZMP főpolgármester-jelöltjeként mutatta be Horváth Csabát a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján. A szocialista politikus beszédében az önkormányzati választások előtt arról beszélt: a "szélsőjobboldali felvonulásokat" kitiltaná Budapestről.

A 13. alkalommal megrendezett Zsidó Nyári Fesztivál a szervezők szerint idén szimbolikus évfordulóhoz érkezett. A hagyományok értelmében a rendezvény nagykorú lett, az izraelita vallás szerint a kis metéltek ugyanis ebben korban válnak a gyülekezet teljes jogú tagjává.

- Köszöntöm Horváth Csaba urat, az MSZMP polgármesterjelöltjét. Egy betűt hozzátettem. Tehát az MSZP polgármesterjelöltjét, főpolgármester-jelöltjét - mondta a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv.

Nemcsak a kultúráról szólt a megnyitó

Az antimagyar rendezvény megnyitója természetesen nemcsak a kultúráról szólt. Az önkormányzati választások előtt a tudományos akadémia volt elnöke a "kirekesztő politika elleni összefogásra szólított fel".

- Az a jó politikai erő a nemzet szempontjából, amelyik a kitagadókat meg tudja fékezni - jelentette ki Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke.

Horváth most nem ígért ingyen BKV-t

A szocialisták főpolgármester-jelöltje ezúttal nem ígért ingyenes BKV-t, a "szélsőjobboldali felvonulásokat" viszont kitiltaná a városból.

- Mindent el fogok követni azért, hogy Budapest ne legyen a barna és fekete egyenruhák béklyójában és ne lehessen ismét a bakancsok rengetegétől félni - mondta az MSZP főpolgármester-jelöltje.

Horváth szerint Budapest a szabadság, a nyitottság és a tolerancia fővárosa, és ilyennek kell megtartani.

(HírTV nyomán)