
Luiz Inácio da Silva
Luiz Inácio da Silva, közismert és népszerű nevén „Lula” brazil elnök vasárnap délután hivatalos látogatásra érkezett Izraelbe. Lula azonban már otthonról, Brazíliából megüzente a vendéglátóknak, hogy ő bizony nem hajlandó ellátogatni Herzl Tivadarnak, a politikai cionizmus atyjának jeruzsálemi síremlékéhez. Izraelben most lázasan ügyködnek a brazil államfő korábbi elhatározásának megváltoztatásán.
Mint ismert, a cionista propagátorok minden Izraelbe látogató rangosabb külföldi politikust köteleznek a Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum és a meggyilkolt Jichák Rabin miniszterelnök sírjának fölkeresésére, s legtöbbször a megszállt Kelet-Jeruzsálemben levő Siratófalhoz is elviszik őket. Ezeknek a látogatásoknak természetesen kemény politikai üzenetük van.
Izraelben mostanáig csak a fent említett két helyszín fölkeresését várták el a külföldi politikusoktól, ám néhány héttel ezelőtt a cionisták kiagyaltak egy harmadikat is, méghozzá a Budapesten született Herzl Tivadarnak, a politikai cionizmus atyja síremlékének a meglátogatását. Herzl 1904-ben, Bécsben hunyt el, de földi maradványait 1949-ben exhumálták és átszállították Jeruzsálembe, ahol a róla elnevezett Herzl hegyen újratemették.

Herzl Tivadar síremléke Jeruzsálemben
Nos, ez a makacs Lula – akit ezután már nyugodtan nevezhetünk antiszemitának is – néhány nappal ezelőtt, még otthonról, Brazíliából nem átallotta megüzenni az izraeli vendéglátóknak, hogy neki bizony semmi keresnivalója nincs a cionizmus atyjának sírjánál. Igen ám, de „Mégsem lehetséges az, hogy Brazília elnöke ne fogadja el az Izraelben szokásos protokolláris szabályokat. Reméljük, hogy az elnökhöz közelálló emberek megváltoztatják majd korábbi elhatározását”, nyilatkozta a Máárívnak az izraeli külügyminisztérium egyik vezető beosztású munkatársa. (A cionisták zsaroló módszereit ismerve ezen nem is nagyon csodálkoznánk – a szerk.)
Az izraeli vendéglátóknak Herzl sírjának meglátogatásán kívül azonban egyéb gondjuk is van Lulával, mégpedig az, hogy Brazília az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagállamaként valószínűleg nem szavazza meg az újabb Irán-ellenes szankciókat. S hogy miért nem, annak nagyon is prózai oka van: a hatalmas dél-amerikai országnak szerteágazó és komoly kereskedelmi kapcsolatai vannak Teheránnal, s ezért a saját nemzetgazdasági érdekeit fontosabbnak tartja az izraeli elvárásoknál.
Nagyon is érthető, hogy Luiz Inácio da Silva miért nem hajlandó elmenni – legalábbis egyelőre – a politikai cionizmus megalapítójának sírjához. A brazil elnök Izraelből ugyanis a Palesztin Nemzeti Hatóság területére, Jordániába, majd onnan Iránba látogat. Meg kell említeni azt is, hogy a gazdasági érdeken kívül igen jó a személyes kapcsolat Luiz Inácio da Silva és Mahmúd Áhmádinezsád iráni elnök között.

Lula és Áhmádinezsád
A brazil elnök vasárnap délután érkezett meg Izraelbe, de furcsa módon fogadására a lodi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren nem jelent meg sem Simon Peresz államelnök, sem Bibi Netanjáhu miniszterelnök. Lulát csak Szilván Sálom miniszter várta.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info