A napokban hazatér az utolsó magyar katona is az MH PRT 7. váltásából, így már teljesen átveheti a feladatokat Afganisztán Baghlan tartományában a 8. váltás. Az elmúlt fél év alatt több atrocitás érte a magyar katonákat is, ezek közül a legsúlyosabb a február 7-én történt RPG-s támadás volt. 

Lengyel László százados, az egyik sérült, így emlékszik vissza a honvedelem.hu-nak adott interjúban:

„Február 7-én körülbelül 11 óra magasságában egy középtávú projekt felderítést fejeztünk be Andara völgyben, Deh-e-Selah és Banu járás határán. Éppen visszafelé tartottunk, mikor egy kisebb csoport lesállásába futottunk bele. Két RPG gránátot lőttek ki ránk. Az egyik az én járművemet találta el, pont azon az oldalon és ablakon, ahol ültem. A második gránát pedig elment a kettes és hármas autó között. A gránát, mely a mi járművünket találta el, felrobbant az ablaknál, a belülről leváló repeszdarabok pedig megsértettek minket”, folytatja a százados, aki aztán az arcán látható sérüléseket mutatja. „Az arcom jobb fele, a jobb felkarom, a bal kézfejem sérült, társamnak, Kovács Árpádnak szintén arca jobb oldala, valamint a jobb keze sérült meg. A kórházban összevarrták az arcom, a kezem, és Árpád kezét is - neki súlyosabb volt a sérülése, és egy bőrlebenyt kellett átfordítani a mutatóujjára, hogy ne sérüljön tovább az ínszalag. Az én jobb felkaromból egy nagyjából ötvenforintosnyi nagyságú repeszt szedtek ki, de a fülem mögött is volt egy repesz - ezt is eltávolították, és elállították az artériás vérzést.”

A konvoj sérült tagjait az egészségügyi személyzet gyorsan ellátta. „Artériás vérzés indult meg a bal kézfejemen is. Gyorsan bekötöztek minket, majd az egészségügyi személyzet úgy döntött, szükség van a MEDEVAC (Medical Evacuation - a szerk.) segítségére, ők vették át a további feladatokat. Ez idő alatt természetesen helyettesem leadta a jelentést, majd egy órán belül meg is érkezett az egészségügyi egység. Feltettek minket a helikopterre, és a konduzi kórházba szállítottak. Itt amerikai és német orvosok láttak el minket és hajtották végre az imént említett műtéteket.”

Talán sokaknak nem egészen világos, miért kell egy magyar katonának esetleg a vérét ontania egy távoli országban, egy olyan háborúban, amihez semmi közünk. A válasz nagyon egyszerű: az ál-rendszerváltás sok változást hozott a Magyar Honvédség életében is. Amit nálunk haderő-átalakításnak, reformnak neveznek, azt más országban egyszerűen leépítésnek. Az „átalakításnak” hála, mára alig maradt néhány laktanya az országban, a harcoló alakulatoknál szolgáló katonák száma pedig csupán 5-6 ezer fő. A legtöbb fegyvernemet egyszerűen kivonták. Nincs egy harckocsizó, tüzér, felderítő alakulatunk sem! Ami megmaradt, az a néhány könnyűlövész arra elég, hogy maximum három napig feltartson egy támadó hadsereget, azt is halogató harccal, tehát területek fokozatos átengedésével. Itt jön a képbe a NATO. A szövetség alapító okiratának 5. cikkelye, ami kimondja, hogy egy vagy több tagállam ellen intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányulónak tekintenek, és megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, a NATO támogatni fogja az ekként megtámadott felet vagy feleket azzal, hogy egyénileg és a többi féllel egyetértésben, azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket - ideértve a fegyveres erő alkalmazását is. A szeptember 11-én történtek, akárki is tette, jó okot szolgáltatott fő szövetségesünk számára, hogy „nemzetközi terrorizmus elleni harcba” szólítsa az összes NATO-tagállamot.

A rendszerváltozás és az elmúlt időszak egyik legnagyobb vesztese a honvédség. A hazafias eszmék kiölésével a hivatásos haderőnek csak kis része tekinti hivatásának a hon védelmét, a „Hazámat szolgálom!” mára már nem sokat jelent. A legtöbb katona pusztán megélhetésből szolgál, nem pedig hivatástudatból. Kifordult társadalmunk szégyene, hogy ferde szemmel néznek arra, aki hazaszeretetből bújt angyalbőrbe, és természetes az, hogy a honvédelmi miniszter a fél tábornoki karral részegen tart beszédet az év legfontosabb gyakorlatának megnyitóján. Milliárdokat költenek a semmire, miközben a katonák kénytelenek 20-30 éves fegyverekkel, technikával, a célra alkalmatlan felszereléssel dolgozni. A nagy nehezen létrejövő fejlesztéseket, felújításokat sem az ésszerűség és a használhatóság szem előtt tartásával valósítják meg, hanem kizárólag anyagi szempontok szerint, és nem az a fő, hogy olcsó legyen, hanem hogy mennyit lehet lenyúlni a beruházásból.

Ezek után még mindig sokan vannak, akik szívesen lennének katonák, de a kb. 3000 fős létszámhiány ellenére tavaly július közepe óta létszámstop van érvényben. Értjük ezt? Hatalmas emberhiány van, amit úgy orvosolnak, hogy nem vesznek fel senkit. A politika legnagyobb vesztesei a katonák lehetnek. Több alkotmányos jogukról lemondanak a haza érdekében, bízva abban, hogy a mindenkori köztársasági elnök, aki a honvédség főparancsnoka, becsülettel viseli hivatalát, a parlamenti pártok, kormánypárttól és ellenzéktől függetlenül közös ügynek tekintik az erős haderő, a katonai pálya megtartó erejének fenntartását, ezzel együtt élhető körülményeket teremtenek a bakák számára, de sajnos, mint annyi más területen, újra és újra szembe köpnek. Csak amíg a tűzoltó, rendőr, ápoló, orvos, tanár sztrájkba léphet, a katona csak annyit mondhat: „Hazámat szolgálom!”

M. Sándor - A Kuruc.info külső szerzője

Olvasónk kiegészítése: Sziasztok! Ebben a cikkben félreírtak valamit: nem csak a katona nem sztrájkolhat, hanem a hivatásos tűzoltó és a rendőr sem! S ő is csak annyit mondhat, hogy hazámat szolgálom... Üdv, egy tűzoltó