A 31 éves Lauren Evens és párja, a 29 éves Hannah meglehetősen szürreális együttest alkotnak. A két leszbikus tavaly "házasodott össze" az Egyesült Királyságban, annak rendje és módja szerint pedig közös gyermeket is akarnak.



Az influenszerként is működő Lauren Evens (balra) és "felesége", Hannah (jobbra) a boldogító igen után (fotó: Lauren Kaye/SWNS)

A Surreyben élő "pár" számára azonban hamarosan világossá vált, hogy az Egyesült Királyságban mindez nehéz lesz, ugyanis egy ehhez szükséges, megtermékenyítéssel kapcsolatos kezelés 21 ezer fontot kóstál a szigetországban, így inkább külföldön próbáltak szerencsét.

Lauren és Hannah 2024 augusztusában házasodtak össze (rekord sebességgel, hiszen ha nem így tesznek, Hannah-nak örökbe kellett volna fogadnia a "saját", leendő gyereküket), majd szeptemberben Észak-Ciprusra utaztak, ahol szeptember 18-án 9 ezer fontért megtörtént a kívánt beavatkozás (a 9 ezer font tartalmazott minden kezelést és a repülőjegyeket is).



Örömteli percek

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy Lauren egy Prime Health Concept nevű törökországi egészségügyi céggel dolgozik (a törökországi székhely a magyarázat Észak-Ciprusra is), így sikerült jutányos áron megoldani a tervet. A "csomag" egy kifejezetten azonos pároknak készített lombikprogramot takar (in vitro fertilizáció, vagy, ahogy az angol eredetiben emlegetik, IVF-treatment), Hannah mesterségesen megtermékenyített petesejtjeit ültették be Lauren méhébe. Donornak olyat igyekeztek választani a nemzetközi spermabankból, aki hasonlít Laurenhez.

A beavatkozás sikeres volt, az első pozitív tesztre csupán három napot kellett várni. Itt a siker alatt nem egy gyerek értendő, hanem rögtön három, így a "párnak" a költségvetésüket is át kell tervezni, amit tetéz, hogy Hannah-t januárban elbocsájtották a munkahelyéről. Mindamellett, hogy "a pár nagyon izgatott", ez azt eredményezte, hogy vissza kellett költözniük Hannah szüleihez, most pedig pénzt gyűjtenek, hogy menedzselni tudják a jövőbeni famíliát. 3 ezer fontot kívánnak összegereblyézni babafelszerelésekre, kórházi és utazási költségekre.



Amint a mellékelt ábra mutatja, a kezelés sikeres volt

A helyzetet bonyolítja, hogy Laurennek már van két gyereke (egy 9 és egy 10 éves) egy korábbi kapcsolatából, a körülményeket figyelembe véve pedig jogosan gondolhatjuk, hogy heteroszexuális kapcsolatból származnak, így a nő utólag "válthatott térfelet".

Azonban ez sem ment "simán", ha ezt a szomorú jelenséget lehet egyáltalán annak nevezni. Sokan trollkodnak ugyanis a két nővel, mivel Hannah sokakat egy tízéves fiúra emlékeztet. Laurent sokan pedofilnak nevezték a közösségi médiában, de a való életben is sok kínos helyzettel találkoznak.

"Bárhova megyünk, megkapjuk" – mondta Lauren, ehhez pedig még csak előítéletekre sincs szükség, ugyanis Hannah tényleg úgy néz ki, mintha Lauren 10 éves fia lenne, így sokan hátsó szándék nélkül keverik őt össze egy gyerekkel.

Ezzel kapcsolatban Lauren elmesélt egy rövid történetet is, amikor egy cipőboltban az eladó megkérdezte, van-e törzsvásárlói kártyája. A nő azt válaszolta, hogy Hannah-nak van egy, mire az eladó úgy reagált, hogy "de a kisfiad nem lehet mindig veled". Erre Lauren közölte, hogy "ő a felesége".



10-ből 11 ember azt hinné, hogy anya és fia látható a képen (fotó: Lauren Kaye/SWNS)

A szürreális "pár" tehát minden nehézség ellenére hármasikreket vár, miközben sok heteroszexuális (amennyiben egyáltalán van párjuk) sokszor éveket vár egyetlen gyerekre, ha valaha is összejön nekik. Érdekesen működik a világ…

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info