Két héttel ezelőtt jelentette be Grzegorz Braun, hogy indul a lengyelországi elnökválasztáson. A lengyel nacionalista és monarchista EP-képviselő leginkább arról ismert, hogy porral oltó készükkel iktatta ki a Szejmben a hanukiát, s hogy sosem rejti véka alá ellenállását a cionisták ellen.



Grzegorz Braun

Braun most azzal került a lengyel és a nemzetközi sajtó címlapjára, hogy ismét "antiszemita" tevékenységet fejtett ki, ezúttal a brüsszeli kneszetben. A Notes from Poland nevű weboldal azt írja, hogy "megzavarta a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendezett ünnepélyes találkozót" . Miközben az EP-képviselőket egyperces néma csendre kérték fel, Braun imára szólított fel a gázai palesztinok elleni zsidó népirtás áldozataiért, majd mindenkinek megköszönte az imát.



Braun kivezetése

Ez oda vezetett, hogy a filoszemita képviselők azt kiabálták Braunnak, hogy "menj a pokolba!" és hasonlókat. A zűrzavar azonban a percnyi csend után is folytatódott, és azzal végződött, hogy Roberta Metsola házelnök megkérte a biztonságiakat, hogy vezessék ki Braunt a teremből. Metsola szavait taps fogadta. Miközben kivezették, Braunt azt kiabálta, hogy minden áldozat fontos.

"Ez a Konföderáció igazi arca! Braunt rendbontás miatt kirúgták a holokauszt nemzetközi emléknapja és Auschwitz felszabadításának 80. évfordulója alkalmából tartott rendkívüli plenáris ülésről. Szégyen!" - írta Dariusz Joński, a Polgári Koalíció (KO), a lengyel kormánykoalíció főcsoportjának európai parlamenti képviselője X-csatornáján.

"Grzegorz Braun megszentségtelenítette az egy perces csendet a holokauszt áldozataiért az Európai Parlamentben. Ezt az undorító teremtményt a parlament őrei vezettek ki a plenáris ülésteremből." – írta Lukasz Kohut, szintén a KO-tól.

Tobiasz Bocheński, a kóserkonzervatív Jog és Igazságosság (PiS) európai parlamenti képviselője szintén bírálta Braun tetteit, és az X-re írt: "Bizonyára nem segített a gázai polgári áldozatok ügyében. Csak néhány pontot szerzett magának a vulgáris hírnév skáláján. Semmi más nem sül ki belőle, csak az undor."

Az Európai Zsidó Kongresszus (European Jewish Congress) így kommentálta Braun akcióját: "Ez az antiszemitizmus aljas megnyilvánulása az európai demokrácia szívében. Grzegorz Braun, ugyanaz a szélsőjobboldali lengyel EP-képviselő, aki egy menórát oltott el Varsóban, ismét megmutatta igazi színét, ezúttal az Európai Parlamentben tartott holokauszt-emlékünnepség megszentségtelenítésével.

Az ünnepélyes csend pillanatának gyűlölködő retorikával megzavarása nemcsak a holokauszt áldozatainak emlékének súlyos megsértése, hanem egyben nyugtalanító emlékeztető is arra, hogy ugyanazok az antiszemita narratívák, amelyek a történelem legsötétebb időszakait táplálták, ma is megmaradnak. Az ilyen nyílt gyűlöletet nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy elviselni. Dicsérjük Roberta Metsola EP-elnök gyors reagálását, amikor kiutasította őt a teremből." - áll a zsidóuralmi szervezet közleményében.

KG - Notes from Poland nyomán