Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében ideiglenesen eljáró legfőbbügyész-helyettes pénteki hatállyal felfüggeszti ügyészi állásából, illetve újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábbi vezetője ellen. Ezt a Fürchtöt képviselő Dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda jelentette be csütörtöki közleményben, miután kézhez kapta Lajtárnak a felfüggesztésről és a fegyelmi eljárás kezdeményezéséről szóló határozatát, írja a 24.
Lajtár István Fürcht Pál ügyészi felfüggesztését az utóbbi időben tett nyilatkozataival indokolta.
A KNYF volt vezetőjének szeptember 17-én először a lemondásáról szóló levele került nyilvánosságra. Ebben a többi közt arról írt, hogy a Legfőbb Ügyészség mind az aranykonvojügyben, mind az állítólag megkörnyékezett tiszás informatikusok ügyében őt megkerülve, informális nyomásgyakorlással és írásban nem rögzített utasításokkal érte el, hogy ne nyomozzanak az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) ellen. Ekkor derült ki az is, hogy a Legfőbb Ügyészség szeptember 9-én fegyelmi eljárást indított Fürcht ellen arra hivatkozva, hogy a lemondása előtt több levelet és két belső iratot is elküldött főügyésztársainak az aranykonvojügyről, amelyeket azok nem láthattak volna.
Fürcht nem sokkal később, szeptember 22-én az ATV műsorában szerepelt, ahol arról beszélt, hogy egy, az aranykonvojügyhöz kapcsolódó eljárásnál a felettesei megszabták, hogy ki ellen lehet nyomozni, kit nem lehet kihallgatni, és milyen irányba mehet a nyomozás. Ebben az interjúban a történtek részletesebb idővonalát is ismertette.
A volt nyomozó főügyész aztán szeptember 29-én egy nyílt levelet adott ki az ügyvédjén keresztül, amiben azt állította, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai a májusig összegyűjtött bizonyítékokból arra jutottak, hogy az aranykonvojügyet politikai célból hozták létre. Azt is írta: „A nyomozás akkori állása szerint látható volt, hogy 2026. március 3. napján maga Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy 2026. március 5. napján az ukrán pénzszállítókat fogják el.”
Lajtár István, a legfőbb ügyészként ideiglenesen eljáró helyettes a következőkkel indokolta Fürcht Pál felfüggesztését ügyészi állásából:
Az ügyészekkel, mint az igazságszolgáltatási rendszer kulcsszereplőivel szemben egy átlag munkavállalóhoz képest magasabb elvárások érvényesülnek, az ügyészek a vélemény-nyilvánításhoz való jogukat a fenti etikai normákból is adódóan korlátozottabb körülmények között gyakorolhatják és a magánéletükben tanúsított magatartásuk is szigorúbb megítélés alá esik. Dr. Fürcht Pál Zsolt az egyoldalú értelmezése alapján hozott nyilvánosságra a közvélemény számára ellenőrizhetetlen információkat egy folyamatban lévő büntetőügyben tett ügyészi intézkedésekről.
Súlyosan sérti az ügyészség szervezeti érdekeit és jóhírnevét, hogy dr. Fürcht Pál Zsolt a nyilatkozataiban ennek kapcsán egyértelműen arra utalt, miszerint a Legfőbb Ügyészség a jogszabályokban írt kötelezettség és az etikai normák előírásai ellenére egy büntetőügyben akadályozza a tényállás teljeskörű felderítését.
Dr. Fürcht Pál Zsolt nyilatkozatai alkalmasak a közvélemény félrevezetésére az ügyészségnek az Ütv. idézett rendelkezései alapján fennálló hierarchikus szervezeti felépítése, a felettes ügyész utasítási jogainak hiányos ismertetése, illetve az utasítás és az instrukció megalapozatlan megkülönböztetése miatt. Ezáltal ugyanis azt a látszatot kelti, hogy a szolgálati felettesei jogtalan eszközökkel kívánták befolyásolni a nyomozást és jogellenesen kívánták megfosztani dr. Fürcht Pál Zsoltot, illetve a Fővárosi Nyomozó Ügyészséget az utasítások teljesítésével kapcsolatos törvényben szabályozott jogaitól. Az eljárás alá vont ügyész nyílt levelében a feltételezése alapján fogalmaz meg tényszerű, az ügyészség jóhírnevét, tekintélyét sértő állításokat arról, hogy az új legfőbb ügyész jelölésével összefüggésben, visszaélésszerű okból került sor ellene fegyelmi eljárás elrendelésére, továbbá az ügyészek nem végezhetik a munkájukat a szakmai szabályok szerint, mivel felelősségre vonásra, vegzálásra számíthatnak, mindez pedig az ügyészség integritását ugyancsak megkérdőjelező módon, külső szereplő hatására történik.
Következetesen egyoldalúan ismertette nyilatkozataiban dr. Fürcht Pál Zsolt az ellene indított fegyelmi eljárás okát, e körben elhallgatva, hogy normasértés, szakmai szabályszegés, valamint hivatás tekintélyét sértő magatartás gyanúja képezi az eljárás tárgyát. Magatartása alkalmas a közvélemény félrevezetésére, mivel azt a látszatot kelti, mintha az ügyészség megtorlás céljából indított volna ellene fegyelmi eljárást. Ugyancsak félrevezetően kelti azt a látszatot, hogy az ügyészség jogellenesen lépett fel a jogi képviselője ellen. Dr. Fürcht Pál Zsolt feltételezésekre alapított, megtévesztésre alkalmas közlései az Mt.-ben írt jóhiszeműség és tisztesség alapelvét is sértik. Dr. Fürcht Pál Zsolt ezen túlmenően félreérthető állítást tett annak kapcsán, hogy az ügyészség politikai elvárások szerint járt-e el, noha az ügyészi szervezettel szemben az Alaptörvényben és az ütv.-ben írt követelmény a függetlenség és pártatlanság. Az etikai normák alapján a félreérthető információk nyilvánosságra hozatala is kerülendő.
A fent írtak alapján dr. Fürcht Pál Zsolt nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései alkalmasak a munkáltató jóhírnevének megsértésére és súlyosan sértik az ügyészség szervezeti érdekeit, mivel rombolják az ügyészség törvényes működésébe, integritásába, pártatlanságába vetett közbizalmat. A nyilatkozatai ezáltal az ügyészi hivatás és az ügyészség, valamint az ügyészi szervezetben dolgozó valamennyi munkavállaló tekintélyét is sértik.
Dr. Fürcht Pál Zsolt a nyílt levelében az ún. aranykonvoj-ügyben korábban főügyészként a tudomására jutott nyomozati adatokat hozott nyilvánosságra, ami sérti a nyomozás bizalmas jellegét és az ügyész titoktartási kötelezettségét. Dr. Fürcht Pál Zsolt magatartása sérti a Sajtóutasítás rendelkezéseit is, mivel televíziós nyilatkozatai az utasításban írt felhatalmazás hiányában terjedtek ki büntetőügyben folytatott ügyészi tevékenységre. Televíziós szereplése által emellett szükségtelen információk kerültek nyilvánosságra az ügyészi szervezetről, illetve annak tevékenységéről.