Húszi lázadók öt rakétával megtámadták csütörtökön a dél-jemeni Ádenben lévő elnöki palotaegyüttest, a nemzetközileg elismert kormány miniszterelnöke és a kabinet többi tagja sértetlen, két biztonsági őr azonban életét vesztette - közölte Moammar el-Erjáni jemeni tájékoztatási miniszter.

A húszik hírügynöksége, a SABA egy katonai vezetőre hivatkozva azt jelentette, hogy a szervezet a szaúdi hadseregnek az épületegyüttesben található katonai műveleti központját és egy fegyverraktárt támadott. Jahíja Szárí, az Irán-barát milícia katonai szóvivője azt mondta, hogy a rakétatámadás része volt a szervezet nyíltan meghirdetett stratégiájának, miszerint minden lehetséges létesítményt megtámadnak, amely Szaúd-Arábia érdekkörébe tartozik.

A szaúdiak támogatta jemeni kormányerők arról számoltak be, hogy a húszik az ország középső, kőolajban gazdag részén fekvő, a kormány ellenőrzése alatt álló Márib városát lőtték több ballisztikus rakétával.

(MTI)