Csütörtökön szavaz az Európai Parlament arról, hogy Ursula von der Leyen lehet-e ismét az Európai Bizottság elnöke. Ahogy ilyenkor szokás, Von der Leyen tartott egy beszédet, amelyben elmondta, mik lennének a tervei bizottsági elnökként.

A beszéd egy pontján nekiment Orbán Viktornak. "Két hete egy európai miniszterelnök Moszkvába utazott. Ez nem volt más, mint egy megbékítési misszió" – mondta, a megbékítésre azt az appeasement szót használva, amelyet a nemzetiszocialista Németország háború előtti megbékítésére szokás használni. A beszédben Von der Leyen nem említette Orbán nevét, de a teremben ült Magyarország egyik uniós nagykövete, Ódor Bálint is, mint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét képviselő nagykövet, és a mondat közben a kamera őt mutatta.

Sosoaca ugyanazt akarta művelni, amit a bukaresti parlamentben szokott

Ursula von der Leyen beszéde után a különböző pártcsaládok vezetői reagáltak az elhangzottakra csütörtökön az Európai Parlamentben. Éppen Valerie Hayer, a liberálisok vezetője beszélt, amikor hangos kiabálás állította meg az ülést.



Fotó: Frederick Florin / AFP

Diana Șoșoacă, az S.O.S. Romania képviselője volt a bekiabáló, akit Roberta Metsola, a parlament elnöke ki is vezettetett a teremszolgákkal, miután nem volt hajlandó abbahagyni a kiabálást.

📹 Romanian MEP Diana Șoșoacă was expelled from the European Parliament chamber after shouting and disrupting a speech.

Follow our live blog for more from Strasbourg, as we await the Parliament's decision on a second term for Ursula von der Leyen: https://t.co/0kCY49gQa5 pic.twitter.com/sZOMQ1Bwpi

— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) July 18, 2024

Șoșoacă a parlament első ülésnapjára román népviseletben érkezett, és arról beszélt, hogy ebben az épületben találkoznak az ördögök, ezért papot hívott a saját irodája megtisztítására. Az első felszólalásában arról elmélkedett, hogy az EU tönkretette Romániát, az utak azért rosszak, mert minden pénzt Ukrajnának kellett adniuk.



Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A román képviselő kifejezetten szeret szájkosárban tiltakozni, most is ezt tette, miközben a teremszolgák próbálták kivezetni.

"Az S.O.S. Romania és Diana Șoșoacă egyébként ugyanabban a frakcióban ül a parlamentben, amelyben a Mi Hazánk képviselője is" - teszi hozzá a 24.hu - csakhogy ez tényszerűen nem igaz.

De persze ha nekünk nem hisznek, vagy lusták utánanézni, akkor itt a Wikipédia vonatkozó cikkrészlete:



"The inclusion of the Romanian party S.O.S. Romania in the parliamentary group was rejected by the AfD and Our Homeland."

Frissítés: így már jobb:




2. frissítés: miért rikácsol? - kérdezték tőle a stílusával még csak most ismerkedő újságírók

De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz

— Alexander Bakker (@alexanderbakker) July 18, 2024