Oroszország több mint 2200 nagy hatótávolságú drónnal támadta Ukrajnát az utóbbi egy héten - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a közösségi médiában.
Az államfő szerint az orosz hadsereg több mint 1640 siklóbombát és 38 ballisztikus rakétát, illetve manőverező robotrepülőgépet is bevetett ukrajnai célpontok ellen.
Zelenszkij elmondta, hogy csak vasárnapra virradóra öten vesztették életüket orosz támadásokban, közülük hárman a déli Zaporizzsja régióban. Kijevben és a fekete-tengeri kikötővárosban, Odesszában egy-egy halálos áldozat volt.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint a fővárosban a halálos áldozat mellett ketten megsebesültek. "Az ellenség továbbra is könyörtelenül támadja Kijev térségét drónokkal" - mondta, hozzátéve, hogy 16 épületben keletkeztek károk, ezek közül 12 magánkézben lévő épület az elővárosokban, valamint egy raktár és egy gyárüzem is.
Odessza hatóságai nagyszabású támadásról számoltak be a kikötővárosból. Oleh Kiper katonai kormányzó szerint egy lakóépület, egy egészségügyi intézmény, egy szálloda, egy üzlet és egy gabonaraktár szenvedett károkat.
Az elmúlt hetekben az ukrán civil lakosság életét és a gazdaság működését elsősorban a továbbfejlesztett, sugárhajtású orosz harci drónok nehezítették meg. Ezek a drónok gyorsabban és magasabban repülnek, mint a korábbi, propelleres meghajtású típusok. Az új elhárító drónok még fejlesztés alatt állnak. Zelenszkij azonban szombaton arról beszélt, hogy már sikerül a sugárhajtású drónok mintegy 55 százalékát lelőni.
(MTI)