Tudja-e a kedves olvasó, hogy ki is volt Pavel (Pavlik) Trofimovics Morozov? Pavel egy „hős" volt, egy „példakép" a sztálini Szovjetunióban. De mitől is lett ő „hős"?

Pavel egy szegény paraszti családban született. A történet szerint a 13 éves fiú feljelentette az édesapját, a falusi szovjet elnökét, mivel „dokumentumokat hamisított, és banditáknak, valamint a szovjet állam ellenségeinek adta el őket". Az apát ezután kényszermunkára ítélték, majd később kivégezték. Pavlik családja azonban bosszút állt: nagybátyja, nagyszülei, öccse és unokatestvére megölték a fiút. A nagybácsi kivételével a GRU mindenkit elfogott és kivégzett.

Pavel Morozov a saját apját jelentette fel. Őt a családja, családját a GRU gyilkolta le

A rendszer példaképnek és mártírnak tekintette a saját apját feljelentő Pavlikot, aki cselekedetével bizonyította, hogy az államhoz való hűség felülírja a családi szeretetet. Pavliknak a szovjet állam emlékműveket állított, iskolákat nevezett el róla, története kötelező olvasmány lett, s dalok, versek, színdarabok, szimfóniák és operák hirdették a Szovjetunió fiatal hősének dicsőségét, kultuszával több generáció erkölcsi normáit befolyásolva.

De mi köze ehhez a Német Demokratikus Köztársaságnak Szövetségi Köztársaságnak?

A gyerekek agymosása ugyan még nem tart ilyen szinten az egykori Németországban, ám az irány, amelyet az iskolák követnek hasonló végkifejletet vetít előre. A jelenlegi német állam nem a valódi tudást akarja átadni a gyerekeknek, hanem az állam, s az általa képviselt kultúrmarxista "értékek" gondolkodás nélküli elsajátítását és gyakorlását.

Három olyan példát hozok most, amik nem egy-egy kiragadott, s szórványos példa akar lenni, hanem mindössze egy hét termése!

Április 17-én egy hamburgi általános iskola udvarán, a szünetben, alsós gyerekek tartottak „spontán" tüntetést. No nem a több kakaóért, a nagyobb udvarért, esetleg a kevesebb leckéért tüntettek, hanem az AfD ellen! A mintegy 40 gyermek saját készítésű transzparensekkel vonultak fel, s azt skandálták, hogy „Egész Hamburg gyűlöli az AfD-t!"

Az iskola vezetése azt állítja, hogy ők aztán semmiről sem tudtak, nem vették észre, hogy a gyerekek mire készülnek, ahogy azt sem tudják, hogy otthon vagy az iskolában készültek a gyűlölködő molinók. Lehet, hogy - egy hazai „klasszikussal" élve - a tanárok „ott se vótak„? Kissé nehezen hihető.

Alexander Wolf, az AfD parlamenti frakciójának helyettese és az AfD hamburgi parlamenti képviselőcsoportjának iskolapolitikai szóvivője rémületét fejezte ki az eset kapcsán: „Valami nagyon rosszul sül el ebben az országban, amikor 8 és 9 éves gyerekeket manipulálnak és gyűlöletre uszítanak egy politikai párt ellen".

Az alsós gyerekek az Antifa szlogenjeit használják

2024. április 23-án a szászországi Riesa városának egyik középiskolájában az énekórán a diákok azt a feladatot kapták, hogy el kell énekelniük egy több versszakos dalt. Az egyik osztály a Das Lied der Deutschent választották, vagyis Németország himnuszát. Nyilván a jelenlegi lebutított változatát, nem az eredetit, amelynek vannak tiltott versszakai. A dal választásra reagálásként a tanár 6-os osztályzatot adott mindenkinek. Németországban az 1-es érdemjegy a legjobb, míg a 6-os a legrosszabbnak számít. Az énektanár egyébként még le is nácizta a gyerekeket, amiért a himnuszt el akarták énekelni.

Már lassan a jelenlegi német himnusz is „nácinak" számít

A megdöbbent szülők felvették a kapcsolatot a helyi AfD-vel, akik az önkormányzatnál követeltek magyarázatot az esetre, ám a polgármester csak annyit tudott reagálni, hogy nehéz elhinni a dolgot. Az iskola igazgatója később megerősítette a sajtónak az eset megtörténtét. Az énektanár a sajtónak azzal a magyarázattal próbált szolgálni, hogy a himnusz eléneklése csak különleges alkalmakkor lehetséges, s nem az énekórai dalokkal.

Ha el is fogadjuk ezt a nagyon szánalmas érvelést, azt még mindig nem értjük, hogy a 14 éves gyerekek miért is kaptak náci bélyeget.

Az iskola igazgatója szerint felesleges a háborgás, mert a gyerekek érdemjegyét csupán ceruzával írták be a naplóba, s ezáltal még javíthatják a rossz osztályzatot. Látszik, hogy maga az igazgató sem érti a lényeget: nyilván a rossz érdemjegynek nem örül sem a szülő, sem a diák, ám itt a lényeg az, hogy a nemzeti himnusz éneklése szankciókat von magával!

Az igazgató azt is kijelentette, hogy a probléma már amúgy sem aktuális, ugyanis a gyerekek már bocsánatot kértek az énektanártól...

A hazaszeretet bűn a mai Németországban, s lassan a himnusz is az lesz

2024. április 24-én a Kasseli Egyetem egyik előadásán az oktató, Oliver Pye háromszor is elkezdte skandálni, hogy „Alerta, alerta, antifascista!" (Riadó, riadó antifasiszta!), s arra kérte a mintegy 200 hallgatót, hogy ők is tegyenek így, s ez meg is történt. A skandálás minden alkalommal erősebb volt az előzőeknél.

Az egyik diák úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy Pye a „nácinak" és jobboldalinak titulált hallgatókat kizavarta az előadásról, amit hatalmas taps és üdvrivalgás követett.

Pye tettét azzal indokolta, hogy „nem lehet közömbösnek maradni az Európában újjászülető fasizmus láttán".

Oliver Pye nagyon aggódik Európa fasizálódása miatt

Az esettel kapcsolatban a Kereszténydemokrata Ifjúsági Szövetség az Egyetem Jogi Felügyeleti Bizottságához fordult, amiért Pye az erőszakos antifasisztákat méltatta, bár következménye aligha lesz a dolognak.

Németország a bizonyíték arra, hogy ami az elején csak „ártatlan" toleranciának indul, az a végén kőkemény öngyűlöletté válik. A baloldali „érzékenyítés" nem áll meg ott, hogy az ifjúság „befogadóbb"legyen - egyébként miért is kellene abnormális dolgokat befogadni, elfogadni? - hanem előbb-utóbb elvárja, hogy az ember ne csak elfogadja, de harcoljon is az új „normálisért", s ennek eredményeként a korábbi normális válik szélsőségessé és üldözendővé.

Német gyerekek táblán hirdetik: „A jövőm színes kell, hogy legyen!" illetve „A Világ minden színe a barátom!"

Nekünk, magyar szülőknek az élet számos területe mellett a gyermekeink nevelésénél is helyt kell állnunk, mert láthatjuk: ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség! Gyermekeink jelentik a magyar jövőt, amit mi adunk nekik, azt adják vissza a társadalomnak. Nem elég az anyagi síkon „mindent megadni" (s nem is ez a legfontosabb), hanem a lelkükbe kell ültetnünk az őseinktől örökölt értékek magvát, s azt nap mint nap táplálnunk kell. József Attila után: „Ez a mi munkánk, s nem is kevés."

KG