Ugrás a cikkhez
Reklám

A Live Action életvédő szervezet közölte, hogy a Google eltávolította a felületeiről a szervezet által fizetett életpárti hirdetéseket. Nem csoda, hiszen – ahogy Kiss Bertalan vallástörténész nemrégiben megfogalmazta – „a különböző szupranacionális szervezetek mintegy tanítóhivatalként őrködnek” az új társadalmi dogmarendszer fölött.

Lila Rose, a Live Action alapítója a Catholic News Agency-nek tett nyilatkozatában elmondta, hogy a Google egy mindeddig példa nélküli módon teljesen egyértelműen beállt a radikális abortuszpártiak mögé azzal, hogy a másik oldal, az életpárti „ellenpont”, és ezzel együtt életmentő információk megjelenését megakadályozták a keresőoldalon.

Rose megfogalmazása szerint az eset ékes bizonyíték arra, hogy a vállalat az abortuszipar zsebében van. Mindenesetre tény:

a világ legnagyobb befolyással bíró, az online teret szinte teljes egészében lefedő cégek mindegyike a baloldali eszmerendszer előretolt bástyáiként működnek.




Szeptember 13-án a Google hamis információkra és megbízhatatlanságra hivatkozva visszadobta a Live Action hirdetéseit, melyek ebben az időben egyébként már több mint 4 hónapja futottak. Korábban valamiért nem volt probléma velük.

A hirdetések arra hívták fel a figyelmet, hogy az első abortusztabletta bevétele után még meg lehet menteni a gyermek életét.

Az abortion pill reversalként, vagy csak APR-ként emlegetett téma a hazai sajtóban is föl-fölbukkant, ám jobbára csak olyan véleményeket lehet olvasni, amelyek szerint a téma ott van lezárva, hogy „tudományosan bizonyított, hogy az abortusztabletta hatása nem visszafordítható”.

Ezzel viszont ignorálják mindazon túlélők puszta létét is, akiknek édesanyja a tabletta bevétele után állt el az abortusz tervétől.

Rose szerint a Google egyszerűen csak nem érti, mit takar maga az APR, a lépésével viszont rengeteg olyan nő életére gyakorol végzetes hatást, akik az első tabletta bevétele után megbánták tettüket.

A gyógyszeres abortusz két lépésben működik:

A mifepriszton szervezetbe jutása után azonban a folyamat esetenként, még bizonyos ideig, nagy dózisú progeszteronnal visszafordítható. A Live Action ezt hirdette, a Google pedig ezt nem tartotta elfogadhatónak.

A CNA felhívta rá a figyelmet, hogy 2019-ben Andrea Trudden, a Heartbeat International igazgatója arról számolt be, hogy az általuk működtetett, bármikor hívható APR-forródrót segítségével az esetek legalább 64 százalékában képesek megmenteni a hozzájuk segítségért forduló édesanyák magzatainak életét.

Az alapvetően abortuszpárti Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiuma szerint az APR nem tudományosan bizonyított. Akkor is ez volt az álláspont, amikor 2012-ben a vizsgált hat édesanyából a nagy dózisú progeszteron hatására négyen folytathatták a terhességüket. Indoklásuk szerint a hat édesanya esetét „nem egy intézményes felügyeleti rendszer vizsgálta, sem pedig egy etikai bizottság”, ezért hiába a négy túlélő kisbaba: létezésük „tudományosan nem bizonyított”.

(Vasárnap.hu nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából