Ugrás a cikkhez
Reklám

Ezúttal egy igazi hasonszőrű laptól, a Telextől látogatták meg a gyanús buzeránst. Talán a faji-irányultsági rokonságuk miatt, de nem kérdeztek rá semmilyen ellentmondásra.

Korábban ugyanis

A nagy eséllyel zsidó David Manzheley egyébként azt is mondta, Szájer a szobában biztosan meztelen volt, és szerinte így is menekült. Utána az ideális f@szerdőt kezdi ecsetelgetni, jobb, ha felkészül rá a kedves olvasó...

Frissítés: még a személyazonosságát sem tudja/akarja tisztázni

Minden jel szerint valóban körözött csaló David Manzheley, akinek két héttel ezelőtti orgiáján lebukott Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő. Az erről szóló iratokat a krakkói kerületi bíróság küldte meg a Blikknek.

Manzheley kétes múltjáról már a múlt héten felröppentek hírek, de az ezzel kapcsolatos lengyel állításokat akkor még kétséggel fogadták. Furcsa egybeesésnek tűnt például, hogy az állítólag évek óta keresett Manzheley körözési oldalát (a rajta szereplő korábbi dátum ellenére) csak december 3-án hozta létre a lengyel rendőrség, azután, hogy az orgia házigazdája lengyel politikusok érintettségéről kezdett mesélni.



Manzheley körözési képe a lengyel rendőrség honlapján

Megmagyarázhatatlannak tűnt az is, hogy egy körözött bűnöző miért vállalná a nyilatkozatokat arccal és névvel, ha tudja, hogy keresik. Legfőképpen pedig az szólt a lengyel vádak ellen, hogy a belga rendőrség miért nem vette azonnal őrizetbe Manzheley-t az orgia színhelyén – nemzetközi elfogatóparancs esetén ezt automatikusan meg kellett volna tenniük.

A krakkói bíróság Blikknek küldött válaszából azonban kiderül, hogy 2014-ben valóban nemzetközi körözést adtak ki David Manzheley ellen, ám a belga fellebbviteli bíróság 2017. június 22-én elutasította ennek végrehajtását. Az ítélet birtokában Manzheley-t csakugyan nem fenyegeti Brüsszelben egy esetleges kiutasítás réme. Ha azonban más országban vennék őt őrizetbe, a kiadatási eljárást ott újra le kellene folytatni. Ebben az esetben az orgia szervezője visszakerülhetne Lengyelországba, hogy letöltse 14 hónapos börtönbüntetését, amit csalás miatt szabtak ki rá jogerősen 2010 novemberében.



A krakkói kerületi bíróság a Blikknek levelében arról is írt, hogy 2017-ben hiába kérték Manzheley kiadatását a belga hatóságoktól

A lengyel Igazságügyi Minisztérium a lap kérdésére azt közölte, hogy Manzheley-t – akinek eredeti neve állításuk szerint Przemyslaw P. – okirathamisítás, zsarolás, és rágalmazás miatt is keresik. A lengyel Wadowice Naszemiasto azt is kiderítette, hogy a férfi apja nyugalmazott rendőr, nagyapja pedig egy wadowicei pék, utóbbi fényképről fel is ismerte rossz útra tért unokáját.

Maga Manzheley a bulvárlapnak tagadta, hogy ő lenne a szóban forgó keresett személy, állítása szerint csak az orgiákon korábban részt vevő lengyel politikusok igyekeznek ezzel őt hiteltelenné tenni. Ártatlanságát bizonygatva több dokumentumot is küldött a Blikknek, azonban ezek egyike sem igazolja kétséget kizáróan Manzheley igazát, sőt, némelyik további kérdéseket vetett fel.

Ilyen például az a francia fényképes igazolvány, amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy nem Lengyelországban született. Valóban, a dokumentumon szereplő születési hely a máltai Naxxar városa (a születési hely egyébként furcsa módon hiányzik a lengyel körözésből). Manzheley azonban valamiért kitakarta a születési időpontot, amiből kiderülhetett volna, hogy 29 éves-e (amint ő állítja), avagy 36 éves (amint azt a lengyel hatóságok). A férfi többszöri kérés ellenére sem fedte fel ezt az adatot.



Manzheley többek közt ezzel a francia személyi igazolvánnyal akarta igazolni a Blikknek, hogy nem ő a körözött személy. A születési időt ő takarta ki, a többi információt a lap. Az útlevélen szereplő név nem David Manzheley, de nem is a lengyel hatóságok által feltételezett Przemyslaw P.

További furcsaság, hogy az igazolványon nem David Manzheley (és nem is a lengyel hatóságok által említett Przemyslaw P.) neve szerepel, hanem egy bizonyos Adam B. (a nevet a fotón a lap kitakarta). A férfi ezt azzal magyarázta, hogy 2017-ben változtatta David Manzheley-re a nevét „egy izraeli rokona tiszteletére". Korábban viszont küldött olyan fényképes iratot, amin a leuveni egyetem hallgatójaként már 2013-ban is Manzheley-ként szerepelt. Erre azt felelte, hogy Izraelben már korábban nevet változtatott.

A francia igazolványképet figyelmesen összehasonlítva az interneten fellelhető mintadarabokkal ráadásul olybá tűnik, mintha több vízjel is hiányozna, vagy a vártnál halványabban látszódna Manzheley fényképén. Így nem lehet kizárni, hogy a meggyanúsított férfi a múltjával és személyazonosságával kapcsolatban megpróbálta félrevezetni a Blikket (is). (A Telex videójában például azt állítja, hogy izraeli, cseh és helyi, azaz belga állampolgárásga van, így már csak az a kérdés, hogy akkor miért francia személyiről küldött képet a Blikknek... - a szerk.)

Hogy a körözött csaló és a brüsszeli David Manzheley valóban egy és ugyanaz a személy, 100 százalékos biztonsággal még így sem lehet kijelenteni. Azt viszont igen, hogy az orgiaszervező férfinek – mint láthattuk – temérdek lehetősége lett volna rá, hogy egyszerű módon tisztázza magát.

Korábban írtuk:

- Itt az első videó a brüsszeli rajtaütésről - de ezen még Józsi nem látható

- Lengyelországban csalás miatt körözött szélhámos Szájer lebuktatója, aki összevissza nyilatkozik - Izrael is képbe kerül
- Érdekes: az ugyancsak vétózó lengyel kormánypárt több képviselőjét is vendégének mondja a brüsszeli kisköcsög
- Homofób rendőrök támadtak szegény Szájerékre, még Gyurcsány is sajnálja Józsit




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából