A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást nemzeti jelkép megsértése vétség gyanúja miatt, mert olyan információ jutott a tudomására, hogy ismeretlenek 2020. augusztus 21-én, Magyarország augusztus 20-i nemzeti ünnepe alkalmából fellobogózott Lánchídról levettek egy zászlót és a Dunába dobták.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, a 24 éves P. Martint és a szintén 24 éves Sz. Mátét, akiket a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki.

A gyanúsítottak a kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését beismerték, a további eljárásban szabadlábon védekeznek - olvasható a rendőrségi közleményben.

A fiatalok az akcióról saját maguk készítettek videót - írja a HírTv -, melyet meg is osztottak, majd töröltek közösségi oldalukról. A felvételt a Vadhajtások VK-oldalon tették közzé.

A Betyárseregnek köszönhetően a két suhancnak szerencsére lehetősége volt bocsánatot kérni. A hazafiak felvilágosították őket, hogy ez egy gyalázatos tett volt, illetve óva intettek mindenkit a hasonló cselekedetektől. Fél nap alatt meglettek az elkövetők és aki ilyenre vetemedik, az sem fog tudni elbújni - ez már a Betyársereg honlapján olvasható. A bocsánatkérő videó alább látható.

A fiatalok, név szerint Pran Martin és Szalay Máté - elmondásuk szerint - alkohol hatása alatt álltak, ami persze nem lehet mentség.