Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy indiai család négy tagját sodorta el az áramlás, amikor egy dél-indiai folyóban állva próbáltak magukról szelfit készíteni – közölte a rendőrség.

A családtagok hatan voltak, egymás kezét fogva álltak hétfőn a derékig érő vízben, amikor az egyik nő – egy frissen házasodott asszony – véletlenül a folyómeder egy gödrébe lépett és elcsúszott, a többieket magával rántva – mondta a szóvivő.

A nő férjének sikerült kimentenie egy asszonyt, de a csoport többi tagja, köztük a felesége és egy 14 éves fiú is odavesztek.

Indiában rendszeresen történnek hasonló balesetek.

Májusban hárman haltak meg Hariana államban, amikor a vonatsínen állva akartak magukról felvételt készíteni. A közeledő vonat elől átugrottak a szomszédos sínpárra, ahol a másik irányból érkezett egy szerelvény, amely halálra gázolta őket.

2017-ben Karnataka államban ugyancsak hárman egy vasúti hídon fotózták magukat, amikor egy expresszvonat elütötte őket.

Ugyanebben az évben elefánttal akart szelfizni egy férfi, az állat azonban ormányát a derekára csavarva összeroppantotta.

2011 októbere és 2017 novembere között legalább 259 ember halt meg a világon szelfizés közben az Indiai Orvostudományi Intézet All Indian (Institute of Medical Sciences) tavalyi tanulmánya alapján.

A statisztikát India vezeti Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán előtt.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából