Ugrás a cikkhez
Reklám

30 évre titkosították ezt a kormányjavaslatot, s most ennek közzétételéért 3 éves szabadságvesztést is kaphatok, de a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva (s mentelmi jogomról lemondva) akkor is felhívom a figyelmet rá, hogy abszurd módon titkosítják még ezt az Alaptörvény-módosító javaslatot is, melyhez pedig még csak háttéranyagot sem kaptunk az összpárti(nak tervezett) egyeztetésen a Honvédelmi Minisztériumban, hogy pl. mit értenek terrorveszélyen, amire hivatkozva (bemondásra) a kormány szinte bármit megtehetne, kontroll nélkül: az egész országban lekapcsolhatnák az internetet, beszüntethetnék az általuk kívánt médiumokat, felfüggeszthetnék a gyülekezési jogot, kijárási tilalmat rendelhetnének el, kitelepíthetnék az ország valamely részén élőket, akárhogy korlátozhatnák a járműforgalmat, elkobozhatnák „a biztonságot veszélyeztetők” vagyonát, bevezethetnék a jegyrendszert… - írja Facebook-oldalán Novák Előd, a Jobbik alelnöke, alább olvasható a folytatás.




Még a címét sem tudták leírni helyesen annak, amit az Alaptörvénybe foglalnának (a „Terrorveszély-helyzet” egybeírandó - kértem rá nekik állásfoglalást is -, legfeljebb ezért lehet indokolt a titkosítása a javaslatnak, mely jelenlegi formájában persze főként nem ezért elfogadhatatlan.

A Jobbik augusztus 27-én nyújtotta be Alaptörvény-módosító javaslatát, hogy a terrorveszély enyhítése érdekében a honvédség felhasználására is alkotmányos lehetőség legyen, de a Fidesz leszavazta, így most örülünk annak, hogy ha akár kormányjavaslatként, de napirendre kerülhet az ügy. Az viszont elfogadhatatlan, hogy jogalkotói túlkapásokat is beleépítettek a javaslatba, ahogy ennek veszélyére a Jobbik képviselőjeként már az ötpárti(nak tervezett, de végül az MSZP által bojkottált) iratismertető egyeztetésen is felhívtam a figyelmet.

Különleges jogrendben eddig is volt lehetőség súlyos jogkorlátozásokra, de egy ipari vagy természeti katasztrófa ténye magáért beszélt, most pedig bemondásra lehetne terrorveszélyt vizionálni (láthattuk már, milyen blöffökre képes a TEK), ráadásul egyszerű kormánydöntéssel, kontroll nélkül, míg a szükségállapot kihirdetéséhez eddig kétharmados országgyűlési felhatalmazás kellett.

Hogy mi van a 30 évre titkosított kormányjavaslatban? A levélforgalmat bármilyen indok nélkül ellenőrizhetnék, az internetet pedig be is szüntethetnék. Átvehetnék a médiumok szerkesztőségeinek irányítását (vagy, ha a kormánynak valamelyik esetében inkább úgy tetszik, felfüggeszthetnék működésüket), noha egy ilyen különleges jogrendben a nyilvánosság lehetne a legfőbb kontrollja a kormánynak. A mozgásszabadságot, tartózkodást korlátozhatnák, engedélyhez köthetnék az ország egyes részein. Betilthatnák a rendezvények, gyűlések megtartását, kijárási tilalmat rendelhetnének el. Zárolhatnák, elkobozhatnák „a biztonságot veszélyeztetők” vagyonát (ezt is bírósági döntések nélkül), a fogyasztási cikkek korlátozására bevezethetnék az élelmiszer- vagy benzinjegyet.

Amerikában és másutt láthattuk, hogy a terrorveszélyre hivatkozva bármit megtehet az állam a polgáraival, de nem volna jó itthon is ezt az utat járni. Nem volna elég a TEK? Szinte biztos, hogy hazánkban a következő években is több áldozata lesz a cigánybűnözésnek, mint a terrornak, mégis csak az utóbbival akar kiemelten foglalkozni a kormány. Kicsit olyan ez, mint hogy még mindig évente közel ezren halnak meg az utakon Magyarországon, míg repülőgép-balesetben mennyien is? Szinte semennyien. Mégis az utóbbi a hírértékű, attól fél mindenki, pedig évtizedes összehasonlításban is magukért beszélnek az áldozatok számai. Most ezt a társadalmi viszonyulást használná ki a kormány a terrorveszélyhelyzetre való hivatkozással bevezetendő jogkorlátozásainál. De nem hagyjuk! - áll a bejegyzésben (alább található), a teljes dokumentum pedig ide kattintva érhető el.

 

30 évre titkosították ezt a kormányjavaslatot, s most ennek közzétételéért 3 éves szabadságvesztést is kaphatok, de a...

Közzétette: Novák Előd – 2016. január 19.




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából