A keresőóriás tiltakozáshullám hatására hivatalosan is elnézést kért a fordítószoftvere által kínált korrekt megoldásokért.

Mint kiderült, a szoftver az angol gay szót oroszra a buzi, tündér, királynő, piperkőc, szodomita és efféle, a repedtseggűeknek nem mindig tetsző, ám a valóságnak annál inkább megfelelő kifejezésekre fordítja. Szintén a korrekt fordítások jelennek meg, ha angolról franciára, spanyolra vagy portugálra ültetik át a vonatkozó szót.



A "közszolgálati" híradó már le se meri írni, mellette még a meleg szavunkat is tönkre akarja tenni

Még tavaly, egy női szodomita "pár" döbbent rá, hogy a Google Térképen az utcájuk úgy szerepel, hogy „itt buzik élnek” – írja a Forbes.

Már csak azért is furcsa ez a keresőóriástól, mert amúgy élen jár a ferde hajlamúak normálisként való feltüntetésében. A Google Áruházból például kigyomlálták a "homofób" játékokat.

A megfelelő fordítások ellen az LMBT (a ferde hajlamúak különböző betegségeit jelölő szavak kezdőbetűi - a szerk.) kampánycsoportja indított tiltakozó akciót, s gyűjtött össze 52 ezer aláírást a Xinhuanet szerint.

A panasz nyomán a Google megkezdte szoftverének "javítását" és elnézést kért. A polkorrekt mázt nélkülöző megoldások vélhetően azért kerülhettek be a fordítóba, mert az internetes óriás programja nem nyelvtani, hanem statisztikai elemzést alkalmaz. Vagyis az öntanuló program feldolgozza és beépíti a felhasználók fordításait, fordítási javaslatait.

(A Híradó buzipropagandája korrigálva)