Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy hszinpeji olasz étterem Éljenek a nácik! néven árult egy spagettihez és frankfurti leveshez egyszerre hasonlító fogást – írja a The Independent.




A nevet egy helyi tévécsatorna szúrta ki, ami aztán beindította a világméretű zsidó ajvékolást, köztük "természetesen" az izraeli és a zsidóbérenc "német" diplomáciai képviseletét is.




Az étterem vezetője arra hivatkozott, hogy csak meg akarta könnyíteni a választást a vendégeknek, de végül meghajolt a kiválasztottak támadásai előtt (nem úgy, mint a Halál a zsidókra! nevű francia település derék vezetése), és Világbajnok névre keresztelte át az ételt.



Tsao Ya-hsin, a Rock Mill étterem tulajdonosa a szóban forgó étellel

Nem ez az első ilyen ügy egyébként Tajvanban: 2000-ben egy tajpeji étterem német munkatáborokat ábrázoló fotókkal díszítette ki a falait, de persze őket sem hagyták békén, amíg le nem leszedték a képeket. A tulajdonos utána elmondta, nem gondolta, hogy ez bárki számára is sértő lehet.

Tavalyelőtt a német McDonalds futott bele egy hasonló esetbe, ahol az étteremlánc által indított online hamburgertervező pályázaton sokáig a McHolocaust burger vezette a versenyt. De természetesen nem győzhetett.

(Index korrigálva)

Kapcsolódó: A XXI. századi holokauszt előszele: vajas horogkereszttel riogatják a McDonald's-ba járókat Amerikában



Friss hírek az elmúlt 24 órából