Méltatta Ferenc pápa homokosokkal kapcsolatos kijelentését a német külügyminiszter. A ferde hajlamaival rendszeresen kérkedő Guido Westerwelle egy szerdai lapinterjúban a katolikus egyházfő szavait figyelmet érdemlőnek nevezte, és közvetve annak a reménynek adott hangot, hogy megindul egy vita a kérdésről.

Westerwelle és köcsöge

A pápa a Rio de Janeiróban tartott katolikus ifjúsági világtalálkozóról útban Rómába a repülőgép fedélzetén egy a homokosokra vonatkozó újságíró kérdésre azt válaszolta: "ha valaki meleg és az Urat keresi és jó szándékú, ki vagyok én, hogy ítélkezzek?". Ferenc pápa - mint a hírügynökségek idézték - arra is felhívta a figyelmet: "a katolikus egyház tanítása egyértelműen azt mondja ki, hogy ezeket az embereket nem szabad kirekesztenünk. Sokkal inkább integrálni kell őket a társadalomba."

Több tekintélyes európai újság úgy ítélte meg, hogy ezzel a kijelentésével Ferenc pápa a katolikus egyház történetében az eddigi legnagyobb lépést tette meg a homoszexuálisok felé.

A német külügyminiszter hivatalosan bejegyzett élettársi viszonyban él "partnerével", Michael Mronz vállalkozóval.  Westerwelle nem az első volt azon magas rangú német politikusok sorában, akik nemi eltévelyedésükkel büszkélkedtek. A jelenlegi külügyminisztert megelőzően hasonlóan járt el Ole von Beust, Hamburg volt konzervatív (!) polgármestere, elsőként pedig a szociáldemokrata Klaus Wowereit, aki több mint 10 éve Berlin kormányzó polgármestere. (Bizony, ide jutottak a németek.)

(MTI nyomán)

Korai volt Westerwelle öröme

Murphy egyik nevezetes alaptörvénye teljesedett be Ferenc pápán: „Ha valamit félre lehet érteni, azt félre is értik”. Az egyházfő buzikra vonatkozó kijelentései ugyanis nem jelentenek fordulópontot a katolikus egyháznak a homokosokkal kapcsolatos álláspontját illetően. A pápai megnyilatkozás sokkal inkább a katolikus hittételek bizonyos mélyebb ellentmondásaira irányítja a figyelmet.

A pápa repülőn beszélgetett az újságírókkal

Ha a nyilatkozatnak csak egy részét nézzük, valóban arra a következtetésre juthatunk, hogy Ferenc pápa „támogatja a buzikat”. „Ha egy ember meleg, keresi Istent és jó szándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – idézi például a világsajtó öles betűkkel a Szentatya kérdését. Eltekintve attól a ténytől, hogy az ítélkezés tilalmát a Szentírás nyomatékosan hangsúlyozza, a kijelentés önmagában nézve valóban a ferde hajlamúak melletti kiállásnak tűnik. Igen ám, csakhogy a repülőgép fedélzetén történt beszélgetés során Ferenc pápa azt is elmondta, hogy a homoszexuális hajlam önmagában nem bűn, de a homoszexuális cselekedet igenis az. „A katolikus egyház katekizmusa világosan elmagyarázza ezt” – tette hozzá a Szentatya, utalva arra is, hogy a katekizmus szerint „a melegeket nem szabad kirekeszteni, hanem integrálni kell őket a társadalomba”.

Nézzük meg, mit is mond a katolikus katekizmus a homoszexualitásról:

TISZTASÁG ÉS HOMOSZEXUALITÁS

2357 A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket -- mindig vallotta, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

2358 Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

2359 A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.

A katekizmus alapján világos: a homoszexuális hajlam a katolicizmus álláspontja szerint nem bűn, ha viszont valaki kiéli ezeket a hajlamokat, akkor már ténylegesen bűnt követ el. Erről beszélt az újságíróknak a repülőgépen Ferenc pápa is. A katolikus egyház tehát lényegében azt várja el a homoszexuálisoktól, hogy nyomják el késztetésüket, és akkor nyitva áll előttük a mennyország. A pápa a katolikus tanítással összhangban beszélt arról, hogy az a homokos, aki nem kérkedik a „másságával”, nem lobbizik a homokosok mellett „kiváltságokat” és „jogokat” követelve, sőt, semmiféle módon nem „éli ki a hajlamait”, Istennek tetsző életet élhet. Akkor pedig - ha más akadályozó tényező nincsen - esetleg pap is lehet. Ferenc pápa tehát semmi olyat nem mondott, amely ellentétben állna a katolikus katekizmussal.

Csakhogy a katolikus dogmatikának a homokosokra vonatkozó része meglehetősen súlyos követelményeket fogalmaz meg a Westerwelle-félék számára. Mert nem hiábavaló-e elvárni egy homokostól, hogy egy életen át önmegtartóztató módon éljen? Mondhatnánk persze, a keresztény tanítás mindenki számára igencsak magasra teszi a lécet. A katolikus egyház katekizmusa például azt is hangsúlyozza, hogy a nemi élet csak a házasságon belül lehetséges. (Amiből persze szintén logikusan következik, hogy a homokos kapcsolat bűn, hiszen az azonos nemű felek házasságát természetesen nem ismeri el az egyház.) Na de legalább a házasságon belül (a gyereknemzés és a házasfelek közötti szeretet kifejezése céljából) lehetséges a nemi élet! Ezzel szemben egy homoszexuális embert egy életen át tartó önmegtartóztatásra kötelezik – vajon hányan tartják be ezt a parancsot? Ha pedig ismételt „elbukásuk” eleve valószínű, akkor helyes-e vajon őket pappá szentelni, és például gyerekek közelébe engedni? Magyarán: mekkora valószínűsége van annak, hogy egy ilyen hajlamú pap be is tartja a katekizmus rá vonatkozó parancsát? Ha ugyanis betartaná, akkor igaza lenne Ferenc pápának abban, hogy „milyen alapon ítélkezne felette bárki is”. Ha azonban nem képes ellenállni vágyainak (mint az esetek döntő többségében valószínűsíthető), akkor súlyosak lehetnek a következmények.

További gond, hogy a mások megítélésének jézusi tilalmát a katolikus egyház történelme folyamán számtalan alkalommal áthágta (eretneküldözés, inkvizíció stb.) Ami persze nem is történhetett másként: ha ugyanis a katolicizmus meg akart maradni a történelem viharában, kénytelen volt világosan meghatározni saját tanításait, és erőteljesen megkülönböztetni magát más vallások híveitől. Végtére is, ha minden eszme és vallás tetszik Istennek, és követőik egyformán üdvözülnek, akkor miért jó az, ha az ember éppen a katolikus vallás híve? Igaz, a katolikus egyház már bocsánatot kért a más vallásokhoz tartozó személyek és az eretnekek kirekesztése és üldözése miatt.

De azért az tény, hogy Ferenc pápa és a mai katolicizmus sem olyan megértő azért mindenkivel, mint a „hajlamaikat ki nem élő buzikkal”. (Ha van egyáltalán ilyen kategória.) Elképzelhető lenne-e például, hogy a katolikus egyházfő az alábbi kérdést tegye föl: „Ha egy ember náci (antiszemita, fasiszta stb.) keresi Istent, és jó szándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”...

Perge Ottó