A Kuruc.info tegnapi találós kérdésében egy 1919. május 1-jének kommunista megünneplésével kapcsolatos kép szerepelt. A vörös terroruralom 133 napja idején e napon a mai Hősök terén lévő Millenniumi emlékművet vörös drapériával vonták be a bolsevikok, Gábriel arkangyal szobrát obeliszkké alakították, és eléje az ateista vallásalapító Marx hét méteres gipszből öntött alakját állították.




A Habsburg-királyok (I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót és Ferenc József) szobrait kiemelték és Vignali Rafael öntödei vállalatához szállították. Ekkor semmisítették meg az eredeti Ferenc József-szobrot, amelyet pár vörös terrorista vert szét. A két világháború között ezeket a királyalakokat ismét felállították. Az új Ferenc József-szobor (immár nem katonai uniformisban, hanem koronázási ruhában, azonban a Szent Korona nélkül ábrázolja az uralkodót) 1926-ra készült el.

Ezen a napon vörös drapériák borították Budapesten a királyi vár oszlopos homlokzatát, diadalkapu magasodott a Lánchíd budai hídfőjén Marx és Engels szobraival.




A Vérmezőn Leninnek állítottak szobrot a proletárünnep alkalmából. Ugyanitt hatalmas vörös katafalk emlékeztet a Martinovics-per kivégzett áldozataira.

Reggel hatkor zenés ébresztő, kilencig gyülekező a főváros huszonnyolc helyén az ünnepi felvonuláshoz. Színpadok, tánchelyek mindenütt, főképp a Városligetben és a Népligetben.

Zenekarok játszották a kommunista örökzöldeket a Mátyás-templom, a Bazilika erkélyein, az Operaház és a Nemzeti Színház előtt.




Kilenctől déli egy óráig hömpölygőit a Hősök terén álló dísztribün előtt a felvonulók sokezres tömege.

Nagy feltűnést keltett a teljesen egyedül menetelő Franz Chatwal kovácsmester, aki Linz városából gyalogolt Budapestre, hogy részt vehessen a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepén. Szegény proletárzarándok… A maga díszítette májusfát, amelyet a menetben vitt, a különböző mesterségek jelvényei borították.




Minden úgy zajlott látszólag, ahogy a kormányzótanács részletes rendelete előírta.

Kun Béláék tehát valóban el akarták a múltat végképp törölni, ez nyilvánult meg a május 1-jei rendezvényeik külsőségeiben és koreográfiájában is. A magyar nemzet szerencséjére ekkor csupán 133 nap adatott az ország- és hagyományrombolásra számukra. Soha ne feledjük Wass Albert szavait, aki definíciószerűen így határozta meg röviden és lényegretörően ezt „különleges anyagból gyúrt” élőlényfajtát:

„A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő… Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy… Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat, és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz. Homo bestialis. Állatember”.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info