Ugrás a cikkhez
Reklám

A keleti front volt a történelem legnagyobb szárazföldi összecsapása. Ehhez a szemben álló államok hatalmas hadseregeket állítottak ki és óriási mennyiségű fegyverzetet gyártottak. Alább ebben a témában a magasabbegységek főbb összehasonlítását és változásait mutatjuk be a világháború folyamán.

1941-42: német és szovjet hadseregek

1941-ben egy német hadsereg létszáma viszonylag tág határok között volt. Egy kisebb német hadsereg létszáma 60-100 ezer fő volt, de egy több hadosztállyal megerősített hadsereg létszáma akár negyedmilliós is lehetett.



Német gyalogság a Barbarossa-hadművelet idején

1941 nyarán egy erősebb szovjet hadsereg létszáma 200 ezer fő körül volt. Viszont a veszteségek hatására a szovjetek a hadseregeik hadosztályainak számát lecsökkentették. Így a szovjet hadseregek létszáma '42-ben már 60-120 ezer fő között volt.

1941: a szovjet hadtesttörzsek feloszlatása

’41-ben a szovjetek azzal a problémával szembesültek, hogy nem volt elég törzstisztjük. Ezért azt a lépést hozták meg, hogy megszüntették a hadtesttörzseket. Ezek után egy szovjet hadsereg nem 3-4 hadtesttel, hanem 8 hadosztállyal rendelkezett. Ez terhelte a szovjet hadseregek törzseit, mivel több alegységet kellett vezetniük.

’42-ben a szovjetek visszaállították a hadtesttörzseket, de azután sem volt olyan nagy feladatkörük, mint a német oldalon.

1942: szovjet gárdahadseregek

A szovjetek már ’41-ben elkezdték a fronton jobban harcoló egységeket különlegesen kezelni. ’41-ben a legelső jobban sikerülő csaták után kinevezték az első gárdahadosztályokat, bár akkor ez még csak szimbolikus volt.

’42-ben a szovjetek már elkezdtek gárdahadseregeket felállítani. Ezeket úgy állították össze, hogy a hadosztályaik nagy része gárdahadosztály legyen, bár általában nem volt mindegyik az.

’43 novemberéig a szovjet lövészhadosztályok 20 százaléka érdemelte ki a gárdazászlót. Ezek a hadosztályok a háború ezen szakaszában már jelentősen erősebbek voltak egy átlagos lövészhadosztálynál, mivel több embert, géppisztolyt és például rádiót kaptak. Emellett az ellátásuk színvonala is magasabb volt.



Szovjet gárda-harckocsizók

1943: a német seregcsoportok megszervezése

’43-ban a német haderőben elkezdték seregcsoportokat (Armeegruppe) szervezni. Egy seregcsoport általában 2-3 hadseregből és összesen több százezer emberből állt.

Ebben az időszakban a Vörös Hadsereg seregcsoportnak megfelelő egysége a gront volt. Egy szovjet front jelentősen erősebb lehetett, mint egy német Armeegruppe. Míg a német egység 2-3 hadseregből állt, addig a szovjet 3-9-ből és a létszáma meghaladhatta az egymillió főt is.

1943-44: a német hadtestcsoportok (Korpsabteilung)

’43-ban már számos német gyaloghadosztály létszáma a teljesen feltöltött állapot 50 százaléka alatt volt. Ezért a megmaradt erők jobb kezelése érdekében a németek több hadosztályt hadtestcsoportokba vontak össze. Egy hadtestcsoport általában 3 hadosztály maradványaiból állt össze, és az összlétszáma felelt meg egy feltöltött hadosztálynak.

Az egyik oka annak, hogy a németek felállítottak hadtestcsoportokat, az volt, hogy a hadosztályok összeszokott törzseit ne kelljen feloszlatni. Viszont '44 folyamán a német haderő vezetése belátta, hogy már nincs remény a hadtestcsoportok visszaerősítésére hadtesterősségre, és ezért azokat átnevezték és szervezték gyaloghadosztályoknak.

1943-45: csökkentett létszámú szovjet lövészhadosztályok

A Szovjetunió ugyan hatalmas lakosságú ország volt, de ’43-tól kezdve nekik is problémát jelentett már az emberveszteségek pótlása. Ezért ’43 végén már nem tudtak minden hadosztályt az előírt létszámra feltölteni. Ennek következtében ’43-ban a Vörös Hadseregben bevezették a csökkentett létszámú hadosztály fogalmát.

Egy csökkentett létszámú hadosztály esetén ahogyan a hadosztály elszenvedte a veszteségeket, úgy a hadosztály alegységeinek létszámát arányosan csökkentették, hogy minimális létszámmal harcképesek maradjanak, és embereket szabadítsanak fel. Míg egy teljesen feltöltött lövészhadosztály létszáma 9 ezer fő fölött volt, egy gárdahadosztályé pedig 10 ezer fő fölött volt, addig egy csökkentett létszámú hadosztályé 5-8 ezer fő között volt.

1943-45: az 1944 mintájú német gyaloghadosztályok

A veszteségek hatására a német haderő 1943 végén belefogott a gyalogság átszervezésébe. Ennek a legjelentősebb lépése az 1944 mintájú gyaloghadosztály bevezetése volt.

Ezeket az új szervezetű hadosztályokat ’43 végén kezdték el bevezetni, és a fő változás a korábbi gyaloghadosztályokhoz képest az volt, hogy a lövészzászlóaljak száma kilencről hatra csökkent. Ezáltal teljesen feltöltött állapotban az új hadosztályok létszáma 17 ezer főről 12,5 ezer főre csökkent.

Az átszervezést úgy hajtották végre, hogy a hadosztályok tűzerője ne csökkenjen. Ezért a kisebb létszám ellenére a géppuskák száma nem csökkent (egyes források szerint még nőtt is). A nehéztarackokkal felfegyverzett tüzérosztály is megmaradt és a nehéztarackok vontatását gépesítették. Emellett az új hadosztályok nagy számban kaptak páncélelhárító fegyvereket. A könnyűtarackok száma viszont csökkent. A különböző források szerint a tüzérezredek lövegeinek a száma a korábbi 48-ről 36-ra vagy kevesebbre csökkent.



Német lövegek Ukrajna területén

(Olvasónktól)

Korábban írtuk:

- Hidászalakulatok a keleti fronton 1941-45-ben

- Keleti front 1941-45: a zászlóaljak vezetékes híradástechnikája

Források:

- https://www.ww2-weapons.com/german-orders-of-battle-operation-barbarossa/

- https://www.ww2-weapons.com/red-army-1941/

- https://www.ww2-weapons.com/germany-army-unit-organisation-1942-45/

- https://www.feldgrau.com/WW2-German-Heer-Unit-Formations-And-Organization/

- https://www.lonesentry.com/articles/redarmyguards/index.html

- https://ccnmtl.columbia.edu/services/dropoff/schilling/mil_org/milorgan_99.html

- https://www.ww2-weapons.com/red-army-1942/

- https://en.wikipedia.org/wiki/Korpsabteilung

- Handbook on USSR Military Forces: Field Organisation





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából