Pénteken Berlinben 103 évesen elhunyt Margot Friedländer, a náci haláltáborok egyik utolsó és legismertebb túlélője - jelentette be a nevét viselő alapítvány.
Friedländer halálával Németország a kortárs történelem egyik legjelentősebb hangját veszítette el - közölte az alapítvány.
Margot Friedländer 1921 novemberében született Berlinben, a második világháború során a "nácik" a theresienstadti koncentrációs táborba hurcolták; családjából egyedül ő élte túl a holokausztot. A háború után több mint 60 éven át élt New Yorkban, majd 88 évesen tért vissza Berlinbe, és ismét felvette a német állampolgárságot.
Németországba visszatérve előadásokat tartott a holokausztról, például iskolákban is. Mint mondta, küldetésének érzi, hogy elsősorban a fiataloknak beszéljen a "náci" Németországban átéltekről. A berlini székhelyű Schwarzkopf Alapítvány egy róla elnevezett díjat is alapított, amelyet 2014-től 2023-ig évente adtak oda olyan fiataloknak, akik sokat tettek a zsidógyűlölet és a rasszizmus elleni harcért.
Margot Friedländer (fotó: Bernd Wannenmacher / Freie Universität Berlin)
Számos más elismerés mellett idén április 5-én kitüntették a Vesztfáliai Békedíjjal, amelyet Frank-Walter Steinmeier német államfő adott át Münsterben a díjazottnak, méltatva az emberiségért, a demokráciáért és a toleranciáért végzett munkáját.
A díjátadón Friedländer hangsúlyozta: minden ember nevében szólal meg, azok nevében, akiket azért öltek meg, mert nem tekintették őket embernek.
"A békére leselkedő fenyegetések közepette mindenkinek kötelessége fellépni az együttélés, a tisztelet és demokrácia érdekében" - jelentette ki, hozzátéve: "ami akkor megtörtént, soha többet nem történhet meg".
"Megbékélést ajándékozott országunknak - mindannak ellenére, amit a németek fiatalon műveltek vele. Ezért az ajándékért nem lehetünk eléggé hálásak" - reagált Margot Friedländer halálhírére pénteken az államfő, akit személyes kapcsolat is fűzött a holokauszttúlélőhöz.
Friedrich Merz kancellár "korunk egyik legerőteljesebb hangjaként" méltatta az elhunytat, hozzátéve, hogy történetét, amelyet megosztott a németekkel, "feladatunk és kötelességünk továbbvinni".
(MTI nyomán)