Igazán hozzá vagyunk már ahhoz szokva, hogy főként – de máshonnan is – Franciaországból jönnek olyan felvételek, ahol bevándorlók gyújtogatnak, fosztogatnak. Ez már több évtizedes élményünk lehet. Ezek egyre gyakoribbak, egyre nagyobb méreteket öltenek, annak függvényében terebélyesedik, amilyen mértékben változik meg Franciaországi etnikai összetétele. Ez világos, mint az egyszeregy.

Különösen terhelt és legendásan hírhedt a Párizs közelében lévő Saint-Denis, amely a francia főváros agglomerációjához tartozik, bár hivatalosan önálló település mintegy 150 ezer lakossal. Az itt élők 31 százaléka külföldi állampolgár. De csalóka, ha ebből vonunk le következtetést, mert ennél jóval több a migrációs hátterű lakó, hiszen azok francia állampolgárok. Maradjunk annyiban, hogy a város lakosságának 90 százaléka nem fehér.

Szembejött velem most egy felvétel, ahol maga Saint-Denis polgármestere is „ünnepel” a migráns bandákkal, hogy milyen apropóból, az mindegy is, lényeg, hogy ez a gyakorlatban fosztogatást, rablást, gyújtogatást jelent. Íme:

Nem meglepő, hogy Bally Bagayoko polgármester maga is migráns (mali családból származik) származású. A 2026. március 15-i önkormányzati választáson az első fordulóban 50,77%-kal nyert, majd március 21-én a képviselő-testület hivatalosan is megválasztotta polgármesterré.

Fotó: Le Monde

Ilyen esetekben gyakran találkozni olyan véleményekkel Magyarországról, hogy „megérdemlik.” Megérdemlik, mert a gyarmati múlt, mert Trianon, és még sok olyan dolgot sorolnak fel, amik egyébként bizonyos aspektusból jogosnak is mutatkoznak. Azonban meglehetősen keserédesnek érzem ezt az egészet.

Egyrészt bármit is gondolunk Franciaországról, az azért világos, hogy nem az átlag franciák okozták Trianont, hanem ezernyi ok vezetett oda, döntő szerepe volt a szabadkőművességnek, márpedig azoknak annyi közük van a franciákhoz, mint például Saint-Denis jelenlegi polgármesterének.

De ami a legfontosabb, egyszerűen nem tudjuk magunkat – még ha akarnánk is – leválasztani az európai kultúrkörről. Másrészt ha azt mondjuk, mi, magyarok nem vagyunk európaiak, akkor mik vagyunk? Értelmezhetetlen. Még akkor is, ha tudatában vagyunk keleti gyökereinknek, amelyeket ápolnunk kell és fenn kell tartanunk, mert ettől vagyunk azok, amik. De azt tudatosítani kell, a valódi Európa-eszmény antagonisztikus viszonyban áll a mai európai elittel, az Európai Unióval.

S éppen a fentiek miatt, amit a franciák kapnak, valójában azt fogjuk mi is kapni – maximum kicsivel később. Ez igaz teljes Nyugat-Európára. Ha teszem azt, a szomszédságunkban létrejön majd az „újosztrák” kalifátus, azt gondoljuk, hogy az nem lesz Magyarországra hatással? Az európai sors azonos lesz a magyar sorssal.

Ez nem jelenti azt, hogy valamiféle ködös európai érdek mögé bújva egy pillanatig is háttérbe kellene szorítanunk a magyar érdeket, hiszen, és ez döntő fontosságú, először vagyunk magyarok, azután európaiak. És csak magyarként lehetünk európaiak. Ha valaki, mint a szélsőliberális, progresszív erők úgy akarják megélni európaiságukat, hogy magyarságuk másodlagos, az nem lesz más, mint magyar- és Európa-ellenes internacionalizmus.

Összegezve, ami Nyugat-Európában történik, elsősorban természetesen az adott nemzet problémája, de kiterjesztettebb formában európai, így áttételesen magyar probléma is. Történelmi szükségszerűség tehát egy összeurópai reconquista, másképpen Európa valamennyi fehér nemzet a sírba száll.

Lantos János – Kuruc.info