Ugrás a cikkhez
Reklám

A holokauszt emléknapján a Jobbik EP-képviselője Facebook-oldalán tett közzé egy sajtóközleményt, ami azonban a párt honlapján nem található panaszkodik a náciérzékeny szaglószervekkel jól ellátott slomóista Neokohn.

„A náci megszállókkal együttműködő, korlátlan hatalommal rendelkező, a gyűlöletpolitika által irányított magyar hatóságok 1944-ben éppen ezen a napon kezdték meg az ekkor már megélhetésüktől megfosztott és munkaszolgálattal megcsonkított zsidó honfitársaink gettóba zárását a kárpátaljai területeken. Később ezekből a gyűjtőtáborokból családok ezreit, köztük ártatlan nőket és gyermekeket zsúfoltak marhavagonokba és indítottak útnak a földi pokolba, az auschwitz–birkenaui haláltáborba” – írja a radikális jobboldali (sic!) párt európai parlamenti képviselője.



Marci próbál beilleszkedni, de "náci" pártja és múltja nehezíti a dolgát

Hozzáteszi: „Ez az emberi ésszel és szívvel felfoghatatlan, kegyetlen szörnyűség, a Soá éppen április 16-án kezdődött el az egykori Magyarországon, ezért a mai napon a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk, tudván azt, hogy soha semmi sem pótolhatja a meggyilkolt embereket, és semmi sem enyhítheti az egykori áldozatok szeretteinek fájdalmát.” Az aláírás Jobbik Magyarországért Mozgalom, de a közlemény nem található a párt honlapján.

A bejegyzést közzétevő Szombat emlékeztet rá, hogy Gyöngyösi Márton képviselő néhány évvel ezelőtt még így óvta volna a parlamentet és Magyarországot:

felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Abban az időben a párt képviselői még “holokamu”-ról beszéltek, gyakran uszítottak a zsidóság és Izrael ellen, és nem mutattak empátiát a vészkorszak áldozatai iránt – írja a Szombat. Sőt, mint arról beszámoltunk – fokozza a legkóserebb kormánypárti lap a dráma feszültséget –, 2013-ban még maga Gyöngyösi is a holokauszt áldozatain gúnyolódott, és antiszemitizmusával kérkedett egy jobbikos rendezvényen.

A következő stáció: Schiffer: ma már azon sem lepődnék meg, ha egyszer személyesen Gyöngyösi Márton antiszemitázna le

Friss: Sneider "Roy" Tamás is felszállt a holovonatra

Kapcsolódó:

- Hanuka Geri szerint magyarokat "gyilkoltak le" az ún. holokauszt idején

- Etetés a Duna-parton: követ vitt a vascipőknek a Fidesz igazságügyi minisztere

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából