Korábban portálunk is beszámolt arról a háromkúti iskolaavatásról, amelyen egy Mizsei Attila nevű szélhámos csalt ki pénzeket jó szándékú emberekből. A gyűjtés jól sikerült, csak az ismert adományok többszörösére rúgnak a megépült iskola építőanyaggal és munkabérrel kapcsolatos kiadásainak. Legalábbis szakértői becslések szerint, ugyanis a pontos elszámolást a mai napig nem láthatta senki.

A 2006-os önkormányzati választás során Benedek Fülöp, az MSZP Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára által támogatott, később a Fidesz által felkarolt, két évvel ezelőtt pedig zaklatás vétsége miatt már jogerősen elítélt Mizsei a birtokunkba jutott felvételek tanúsága szerint Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke mellett maga Kövér László házelnök bizalmát is bírja.



Mizsei, Veress és Kövér








Persze ezen nem szabad különösebben meglepődni. A múlt hónapban portálunk számolt be elsőként arról, hogy a leghíresebb magyar KISZ-titkár személyesen fogadta Zhao Hongzhut, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Titkárságának titkárát, a KKP KB Fegyelmi Vizsgálóbizottságának ügyvezető alelnökét. A mostani példa is mutatja: embert barátjáról...




(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Botrányos hátterű iskolaátadás Kövér Lászlóval Háromkúton - ahogy gyűlt a támogatás, úgy csökkent az iskola

Kapcsolódó: Vissza a gyökerekhez: Kövér a Kínai Kommunista Párt egyik vezetőjével nosztalgiázik - még több kínai vehet magyar állampolgárságot