A Rongyos Gárda küzdelmei - Az erő útján

A kecskeméti tanyavilágban verbuválódott rongyosok kiegészülve a Sopron megyei egyetemistákkal és hazafiakkal, valamint a dicsőséges Prónay Pál és tiszti különítménye harcosaival, mindenképpen meg akarták akadályozni, hogy az első világháborúban szintén vesztes Ausztria megkaphassa a történelmi Magyarország nyugati szegletét, így a jobbára horvátok, illetve egy speciális bajor nyelvjárást beszélő svábok lakta települések segítségével Magyarországot harapófogóba szoríttatta a szláv tenger.

Voltak olyan magyar diplomaták, akiket a kormány képviselőjeként az Antant mellé osztottak be, de ezek a jobbára nem ősi nemesi családból származó, hanem a bárói rangot megvásárló, általában egy bizonyos kisebbséghez tartozó urak leginkább csak hátráltatták, illetve megakadályozták, hogy a magyar kormány minél jobb pozíciót harcolhasson ki a területátadási kérdésekkel kapcsolatosan.

Ádám T. István, az Erő útján a Rongyos Gárda küzdelmei könyvében még nem árulja el azt a bajkeverőt, aki a leghatározottabban lépett fel a Rongyos Gárda Sopronból indított akciói ellen. Ez az úriember bizonyos báró Villani Frigyes először készségesen szolgálta az Antantot, majd amikor a Rongyos Gárda harcainak eredményeképpen Sopron környékének lakói és az akkorra már kijelölt osztrák-magyar határ öt kilométeres körzetében lakók a visszacsatolás mellett döntöttek, elfogadta a környék lakóinak ujjongó tiszteletét, sőt a területátadási jegyzőkönyvet is ő szignálta. Jelentése megtalálható a szombathelyi levéltárban.

Ismert, hogy a trianoni területcsonkítás végrehajtásaként 1921. augusztus elsején Sopronban és Nyugat-Magyarország városainak közterein megjelentek a plakátok, amelyek Burgenland és Nagy-Magyarország lakosságához szóltak. Ettől a pillanattól vált ismertté az addig soha nem hallott fogalom, a Burgenland, vagyis a Várvidék elnevezés, hogy Nyugat-Magyarország területének egy része Ausztriának adandó át. Augusztus 29-ére tervezték a területcsonkítás végrehajtását, de az előtte lévő napon a rongyosgárdisták kiegészülve a környék magyar hitű lakosságával, szembeszállt az osztrák csendőrökkel és fegyveres erővel akadályozta meg a trianoni ítélet végrehajtását.

Kevésbé ismert tényt, hogy a Népszövetség az Ausztriában hatalmon lévő baloldaliakat mindenképpen előnyben részesítette a magyar kormánnyal szemben. A szokásos határ-megállapítás, vagyis a vonalzós módszer segítségével is két zónára osztva kívánta a magyar Őrvidéket osztrák kézre játszani. Az „A” zónába tartozott Lajta-Fertőmeggyes, Ágfalva, Doborján, Borisfalva, Felsőpulya, Németszentgrót, Gáborfalva, Vasjobbágyi, Gyepüfüzes, Rábakeresztúr és az ettől nyugatra eső területek, a „B” zónába pedig Sopron, a csatáról elhíresült Ágfalva, Bánfalva, Fertőrákos, Harka, Boz, Balf, Nagycenk, Kópháza és közigazgatási területei tartoztak. Ezt a tervet hiúsította meg a Rongyos Gárda, a felkelő parancsnokságok alá rendeződött hazafiak.

Fegyveres harcuk első eredményeként az osztrákok a két kormány megegyezése alapján csak novemberben tudták birtokba venni a számukra kijelölt területeket, és a hűség városa, Sopron, ekkor sem került osztrák kézre. Sopronban a népszavazás során a helyiek 72 százaléka nyíltan megvallotta magyarságát, így a tűztornyos település magyar maradhatott, és 1922 januárjában pedig azokban a már osztrák kézre juttatott falvakban is népszavazás kezdődött a hovatartozásról, amelyet a rongyosok hónapokon keresztül megtartottak magyarnak. A népszavazás őket igazolta, hiszen Trianon máig élő revíziója szerint 1922 szeptemberében a Népszövetség a magyarságukat valló községek visszacsatolásáról döntött.

/A szerző/