Gulyás Michelle és Guzi Blanka döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén.

A csütörtöki körvívás az Észak-párizsi Arénában Gulyásnak sikerült kiemelkedően, 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel a második helyen végzett. Guzi 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett, ami az ő esetében elég jó eredmények számít, mivel a vívás nem erős száma. A júniusi világbajnokságon, amelyen ezüstérmet nyert, 17/18-cal zárt a pástokon.

A 36 fős mezőny két 18 fős csoportban küzdött, mindegyikből az első kilenc hely ért továbbjutást. A magyarok a B-ben együtt szerepeltek szombaton, amikor a verseny már a Versailles-i kastély parkjában, látványos környezetben zajlott.

A szépen kialakított versenyközpontban - ahol korábban a lovasok szerepeltek - 16 ezer néző befogadására alkalmas lelátókat építettek. A magyarok pénteken már megtapasztalhatták, milyen az, amikor hazaiak versenyeznek és szinte minden megmozdulásukat hangos tetszésnyilvánítás kíséri. Szép Balázs a versenye értékelésekor meg is jegyezte, hogy ennyi néző előtt még soha nem szerepelt, de igyekezett kizárni a körülményeket. Nehezebb dolga volt Bőhm Csabának, mert az ő csoportjában voltak a franciák. Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, vélhetően ennek tudható be, hogy a csoport magyarja a lőállásban a szokásosnál többet hibázott.

A két férfi magyar induló pénteken döntőbe jutott, és jó esélye volt erre a két női versenyzőnek is.

Gulyás - aki a vívásban elért eredményével a második helyről kezdte a szombati versenyt - a lovaspályán két akadályt vert le, így a kiinduló 300-ból 14 pontot vontak le tőle, a bónuszvívásban egy ellenfelét legyőzve két pontot szerzett, a mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban pedig 2:10.39 perccel a második legjobb eredményt érte el, így második volt a kombinált szám előtt. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban jó sorozatokat produkált, a távot jórészt egyedül, az élen tette meg. Az utolsó körben az élcsoport összezárt, szinte már kocogtak az elöl lévők, Gulyás, a francia Elodie Clouvel és a spanyol Laura Heredia pedig kéz a kézben ért célba. Gulyás a kombinált számban 12:06.06 perccel a 11. időt érte el úgy, hogy az utolsó 600-on már alig futott.

"Volt két hibám a lovaglásban, de így is tudtam tartalékolni. Ez is volt a terv úszásban meg futásban is" - értékelte a napját. - "Nem lőttem nagyon jól magamhoz képest, de a többieket is megzavarta az, gondolom, hogy egy öttusaversenyen 15 ezer ember van. Elképesztő volt a hangulat, még soha nem versenyeztem így, hidegrázós élmény volt."

Mint mondta, igyekezett élvezni a versenyt, mert vasárnap már életre-halálra megy majd, ráadásul itt van a családja, aminek nagyon örül.

Hasznosnak nevezte, hogy volt lovaglás az elődöntőben, mert így megtapasztalhatta, milyen tempót kell menni egy jó eredmény eléréséhez. A lovak szerinte jó képességűek.

A döntőt illetően úgy fogalmazott, azt szeretné, ha a végén elégedett lenne a teljesítményével, és ha ez így lesz, akkor az eredmény is jó lesz.

Guzi a csütörtöki vívásával 15. volt a kezdésnél, a lovaspályán nem hibázott, bónuszvívásban nem szerzett pontot, úszásban pedig kilencedik volt 2:16.93 perccel. A kombinált számnak tizedikként vágott neki, jó lövészetekkel és futással felzárkózott, végül pár méterrel Gulyásék csoportja mögött ért célba negyedikként. Az utolsó, összetett számban 11:20.80 perccel a második legjobb volt.

"Nem izgultam, a vívás előtt sem és ma sem" - mondta, ugyanakkor elárulta: kicsi feszültség azért volt benne előzőleg, de amikor felült a lóra, ez már megváltozott.

"Reménykedtem benne, hogy nem kell kiadni ma mindent magamból, volt, hogy már a 17. helyről is be tudtam jutni" - folytatta. - "Szeretném magamból kihozni a maximumot, és ha ez sikerül, akkor holnap a mosolygós Blanka fog itt állni. Bennem is megvan a vágy, hogy érmes legyek, de ismerem magam, tudom, hogy ha erre koncentrálok, az nem feltétlenül segít, úgyhogy próbálom levenni a hangsúlyt erről és élvezni, hogy itt lehetek, mert ez egy életre szóló élmény."

A női elődöntők után rendezik 17.30-kor a férfiak fináléját. Az olimpiai öttusaversenyek vasárnap érnek véget a 11 órakor kezdődő női döntővel.

(MTI)