A Bologna közelében vasárnap hajnalban történt földrengésnek egy halálos áldozata van, ketten megsérültek - közölte az olasz polgári védelem.

A tűzoltók újabb közlése szerint pedig vannak anyagi károk is. Egy tető beomlott Sermide kisvárosban, Bologna és Verona között, Bondeno mellett pedig egy ház omlott össze. Van olyan hely, ahol a romok között rekedtek a lakók - közölte telefonon a ferrarai tűzoltóság egyik tisztségviselője.

5,9-es erősségű földrengés volt vasárnap hajnalban az észak-olaszországi Bolognától 36 kilométerre észak-északnyugatra, viszonylag kis, 10 kilométeres mélységben - jelentette a Reuters az amerikai földrengéstani intézetre (USGS) hivatkozva, amely először 6,3-es erősségűnek adta meg a rengést. Az amerikai intézet közép-európai idő szerint 4 óra 3 percre tette a földrengést.

Az ANSA hírügynökség jelentése szerint a térségben a lakosok kiszaladtak az utcára. A rengést érezni lehetett Emilia-Romagna és Veneto régióban, illetve Ausztriában is. Az éjjel volt egy kisebb földrengés is Lombardiában, ennek erőssége 4,1-es volt - tette hozzá az AFP.

A legutóbbi jelentős olaszországi földrengés 2009-ben volt Aquilában, az csaknem 300 ember halálát okozta. Idén januárban 5,3-es rengést észleltek az ország északi részén.

(MTI)