Lengyelországban elemzői csoportot állítanak fel az Epstein-aktákkal kapcsolatban, és ennek megállapításai alapján esetleg nyomozást is indítanak - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.

Az igazságügyi miniszterrel és a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterrel közösen hozott döntésről Tusk a keddi kormányülést megnyitó beszédében tájékoztatott.

Jelezte: amennyiben az általa bejelentett elemzői csoport "megerősíti az Egyesült Államokban kirobbant pedofilbotránnyal összefüggő aggodalmakat", az ügyben lengyelországi nyomozás is indul.

Az Epstein-ügy a lengyel közvéleményt és a kormánytagokat is foglalkoztatja "az ott fellelhető úgynevezett lengyel szálak vagy nyomok miatt" - jelentette ki Tusk.

Azt mondta: a botrány kapcsán "kezdeti információk merültek fel olyan személyekről, akik tájékoztatták Epstein urat, például Krakkóból, hogy már összeállt lengyel nők és lányok egy csoportja". Hozzáfűzte: az ügyben több ilyen nyom is létezik.

A kormány mindent megtesz az esetleges elkövetők felelősségre vonása és az áldozatok kárpótlása érdekében - hangsúlyozta a miniszterelnök. Kilátásba helyezte: szükség esetén a lengyel fél amerikai partnerekhez is fordul olyan fájlokhoz való hozzáférés végett, amelyeket még nem tettek közzé, és amelyek összefüggésben lehetnek az esetleges lengyel nyomokkal.

Tusk megjegyezte: a külföldi sajtóban "egyre több nyom, információ és kommentár jelenik meg" arra vonatkozóan, hogy "ez a példátlan pedofilbotrány orosz titkosszolgálatok közreműködésével keletkezett", ezért "az egész világ beszél róla, és azon töpreng, mindez vajon milyen kockázatokkal jár egyes országokra nézve". A kormányfő lehetségesnek nevezte, hogy Varsó az Epstein-akták ügyében nemzetközi nyomozást is kezdeményez.

(MTI)

Korábban írtuk: Lettországban is toboroztak Epsteinék - a rendőrség nyomozást indított