Jeffrey Epstein többször is megemlítette Donald Trumpot egy társával és egy Trump köréhez tartozó íróval folytatott magánlevelezésében – derült ki a nemrég nyilvánosságra hozott emailekből.
Epstein munkatársának, a később szexuális emberkereskedelemért elítélt Ghislaine Maxwellnek és Michael Wolff írónak küldött emaileket, amelyekben arról ír, hogy Trump sok időt töltött egy olyan nővel, akit Epstein áldozataként említettek a vizsgálatban. Az emailek között van egy olyan is, amelyben Epstein azt állítja, hogy Trump „tudott a lányokról” – ez Trump azon állítására utalhat, miszerint azért rúgta ki Epsteint a Mar-a-Lago klubjából, mert az kikezdett az ott dolgozó fiatal nőkkel, írja a CNN nyomán a Telex.
Az emaileket szerdán hozták nyilvánosságra a Képviselőház Felügyeleti Bizottságának demokrata tagjai, akik az év elején Epstein hagyatékának átvizsgálása révén jutottak hozzájuk. Trump nem kapott és nem is küldött ilyen üzeneteket, amelyek java része még elnöki kinevezése előtt íródtak, és nem is vádolták meg semmilyen bűncselekménnyel Epstein vagy Maxwell ügyében.
A CNN által is látott email szerint Epstein nyilvánvalóan azért írt Wolffnak, hogy reagáljon Trump állítására, miszerint ő kérte Epsteint, hogy mondjon le tagságáról a Mar-a-Lago Clubban. „Trump azt mondta, hogy ő kért meg, hogy mondjak le” – írta Epstein, hozzátéve: „Soha nem voltam tag. Természetesen tudott a lányokról, mivel megkérte Ghislaine-t, hogy álljon le.”
A Fehér Ház szerint Trump azért tiltotta ki Epsteint a Mar-a-Lago klubjából, mert „undorítóan viselkedett”, Trump pedig maga is azt mondta, hogy Epstein „ellopta” a Mar-a-Lago fürdőjében dolgozó fiatal nőket, amikor azt magyarázta, miért ért véget a kapcsolatuk.
Egy másik emailben Wolff 2015. december 15-én írt Epsteinnek egy „figyelem” tárgyú levelet. Ez volt a CNN republikánus előválasztási vitájának napja. „Úgy hallottam, hogy a CNN ma este megkérdezi Trumpot a veled való kapcsolatáról a műsorban, vagy az azt követő sajtótájékoztatón” – írta állítólag Wolff Epsteinnek, mire Epstein így válaszolt: „Ha tudnánk neki egy választ ajánlani, szerinted mi legyen az?”
Wolff erre azt írta: „Szerintem hagynod kellene, hogy maga alatt vágja a fát. Ha azt mondja, hogy nem volt a repülőgépen és a házban, akkor az értékes PR- és politikai tőkét jelent neked. Úgy csinálhatod ki, hogy az hasznodra is válik, vagy ha úgy tűnik, hogy tényleg nyerhet, megmentheted, és így adósoddá teheted. Persze lehet, hogy amikor megkérdezik, azt fogja mondani, hogy Jeffrey remek fickó, akivel igazságtalanul bántak, és a politikai korrektség áldozata, amit a Trump-kormányzat betiltana”.
Jeffrey Epstein milliárdos zsidó üzletembert még 2019-ben tartóztatták le, amiért kiskorú lányokat közvetített ki szexuális szolgáltatásokra gazdag és befolyásos férfiaknak. Epstein jó kapcsolatot ápolt az amerikai elit jelentős részével, így Bill Clinton volt és Donald Trump jelenlegi elnökökkel, így sokakban felmerült, hogy ők (és más politikusok) is igénybe vehették a szolgáltatásait.
Korábban írtuk: Epstein-Maxwell-Weinstein: András herceg a lánya 18. születésnapi bulijába is meghívta a hírhedt zsidó hármast