Az új pápa, XIV. Leó programja az általa választott névben rejlik - mondta Német László pápaválasztó bíboros, belgrádi metropolita érsek a horvát közmédia vatikáni tudósítójának pénteken.

A mindenkori pápa közvetlenül megválasztása után választja ki egyházfői nevét, amelyet először a Szent Péter-bazilika lodzsáján jelent be.

Ferenc pápa 2013-ban megválasztása után három nappal a sajtót fogadva nyilatkozott névválasztása részleteiről.

XIV. Leó hétfőn fogadja a konklávéról beszámoló újságírókat.

A HRT tudósítójának beszámolója szerint Német László elmesélte, hogy a pápaválasztást követő estén, amikor a bíborosok a Szent Márta-házban megünnepelték az új egyházfőt, az a megtiszteltetés érte, hogy egy asztalhoz került XIV. Leóval. Német László kérdésére, hogy miért ezt a nevet választotta, az új pápa elmondta, hogy "nagyobb figyelmet akar adni a világ szociális rendjének, közöttük az igazságnak is".

A bíboros felidézte, hogy XIV. Leó szerint "új forradalom korát éljük: XIII. Leó korában az ipari forradalom időszaka zajlott, ma pedig digitális forradalomban élünk. Ma is, ahogyan XIII. Leó idején, a munkahelyek hiánya jelent problémát, mivel a digitalizáció a munkaerő csökkenéséhez vezet".

Német László hozzátette: történelmi szál is összeköti XIV. Leót elődjével, mivel a XIX. századi pápa fiatal korában gyakran megfordult egy Ágoston-rendi római templomban. XIV. Leó pedig ugyanehhez a rendhez tartozik.

Német László más magyarázatot is adott a névválasztásra: "mi bíborosok, egymás között tréfálkozva, úgy is magyarázzuk, hogy mostanáig Ferenc a farkasokkal beszélt, most viszont oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat". A bíboros a Leó névre utalt, amely latinul oroszlánt jelent.

(MTI)