Kim Dzsongun észak-koreai vezető csütörtökön megtekintette egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta és egy nagy hatótávolságú tüzérségi fegyver tesztelését, és hangsúlyozta országa nukleáris harckészültségének fontosságát - jelentette pénteken a KCNA állami hírügynökség.
A híradás egy nappal azután jelent meg, hogy Dél-Korea hadserege több rakétakilövést észlelt Észak-Korea keleti partjainál, és úgy értékelte, hogy a kísérletek összefüggésben állhatnak az Oroszországnak szállított fegyverekkel.
Észak-Korea hivatalos központi hírügynöksége, a KCNA szerint a csütörtöki tesztelések során a Hwasong-11, nemzetközi nevén KN-23 taktikai mobil ballisztikus rakétarendszert próbálták ki, amely az orosz Iskander rakétát mintázza. Ukrán jelentések szerint a fegyvert az orosz csapatok már bevetették az ukrajnai hadszíntéren.
Teszteltek emellett egy 600 milliméteres többcsövű rakéta-sorozatvetőt is, amelyet a dél-koreai hatóságok önjáró volta és a rakéták irányított röppályája miatt ballisztikus fegyvernek minősítenek.
Észak-Korea szerint mindkét fegyver felszerelhető harctéri taktikai nukleáris töltetekkel.
A KCNA szerint a gyakorlat célja a rakétakezelő egységek hatékonyságának növelése volt egy nukleáris válság esetén a gyors reagálás érdekében.
Az ügynökség bírálta az Egyesült Államokat és "vazallusállamait" a Koreai-félszigeten és környékén folytatott közös katonai gyakorlatok kiterjesztése miatt, amelyeket Észak-Korea nukleáris háborúra való felkészülésnek tart, és kijelentette, hogy a csütörtöki rakétakísérletek bizonyítják haderejének "gyors reagálási képességét".
(MTI)