Michael Waltz, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója magyar idő szerint szerda hajnalban, a Fox News egyik műsorában „teljes felelősséget” vállalt azért, hogy az USA jemeni légioffenzívájának részleteiről vezető kormányzati tisztségviselők egy Signal-csetszobában tárgyaltak, és a beszélgetésbe valahogy sikerült meghívnia – az általa nem is ismert – Jeffrey Goldberget, a The Atlantic magazin főszerkesztőjét, aki így első kézből értesülhetett a március 15-én kezdődő katonai akcióról.
A politikus (a nemzetbiztonsági tanácsadó az amerikai kormányzati rendszerben a különböző katonai-biztonságpolitikai döntéshozatali folyamatokat összefogó, az opciókat az elnök elé táró kormánytag) Laura Ingraham népszerű műsorában elismerte, hogy „zavarba ejtő” esetről van szó, de ígéretet tett arra, hogy teljes egészében feltárják az incidenst.
A legnagyobb technikai elmék próbálják megfejteni, hogyan is történhetett.
Az eset nyilvánosságra kerülése után Waltz elmondása szerint azonnal konzultált Elon Muskkal is.
A teljes felelősség felvállalásával Waltz lényegében megcáfolta főnökét; Donald Trump ugyanis korábban egy – meg nem nevezett – beosztottra igyekezett áttolni a felelősséget, ezt a lehetőséget azonban a nemzetbiztonsági tanácsadó egyértelműen cáfolta.
Kedden az ügyben a szenátus hírszerzési bizottsága rendkívüli meghallgatást tartott, melyen Tulsi Gabbard, az amerikai hírszerzés (DNI) igazgatója és John Ratcliffe CIA-igazgató igyekeztek csekély jelentőségű incidensként beállítani az ügyet.
(Telex nyomán)
Korábban írtuk: Véletlenül elküldték egy Goldbergnek a húszik elleni amerikai támadás tervét