A damaszkuszi új hatóságok azzal vádolták meg a Hezbollah libanoni síita szervezetet, hogy támadásokat intézett a szíriai biztonsági erők ellen, és támogatja a határon folyó csempészetet - jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség.
Az új szíriai erők múlt héten csempészetellenes műveleteket indítottak a szíriai-libanoni határon, ahol az Irán által támogatott csoportnak kiépített állásai vannak. A Hezbollah a decemberben megbuktatott Bassár el-Aszad volt szíriai elnök szövetségese is volt.
"A libanoni határon lévő csempészcsoportok többsége a Hezbollah milicistáihoz kapcsolódik, akiknek jelenléte most fenyegetést jelent a szíriai határon, mert támogatják a kábítószer- és fegyvercsempészeket" - mondta Moajed asz-Szaláma alezredes az ügynökség által idézett nyilatkozatában.
"Megerősítjük, hogy nem libanoni területet veszünk célba, annak ellenére, hogy a Hezbollah milíciája támadja egységeinket" - tette hozzá az alezredes, akit a hírügynökség a határőrizeti igazgatóságon belül a nyugati régió parancsnokaként említett.
Szaláma szerint az Aszad-rezsim a szíriai-libanoni határt a Hezbollah milíciához kapcsolódó kábítószer-kereskedelmi övezetévé változtatta, és ösztönözte a fegyveres csempészbandák jelenlétét.
Szaláma beszámolt arról, hogy hamis pénz nyomtatására szakosodott nyomdákat, valamint csempészésre szánt fegyver- és kábítószer-szállítmányokat is találtak.
Szíriának 330 kilométer hosszú határa van Libanonnal, amely több helyen nincs hivatalosan kijelölve, ami lehetőséget teremt a csempészetre.
(MTI nyomán)