Az afganisztáni tálib kormány bejelentette hétfőn, hogy nem tűri tovább élőlények ábrázolását a médiában, és figyelmeztette az újságírókat több tartományban a vonatkozó törvény fokozatos végrehajtására.

"A törvény egész Afganisztánban érvényes (...), de fokozatosan vezetjük be" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Szaiful Iszlám Haibár, az erkölcs előmozdításáért és a bűnmegelőzésért felelős minisztérium szóvivője, azzal érvelve, hogy az élőlény-ábrázolás ellentétes az iszlám törvényekkel.

A tálib hatóságok most nyáron hirdettek ki egy 35 cikkelyből álló törvényt az "erény előmozdítására és a bűn megelőzésére" a társadalomban, mert szerintük ez szükséges ahhoz, hogy az ország megfeleljen az iszlám törvénykezésnek, a saríának, amelynek fokozatos bevezetését a hatalomba való 2021-es visszatérésük után kezdték el.

Ennek a törvénynek több cikke érinti a médiát, nevezetesen tartalmazza az élőlény-ábrázolás, valamint a "saríával és a vallással ellenséges" vagy a "muszlimokat megalázó" tartalmak közzétételének tilalmát.

A szöveg több pontját azonban eddig nem alkalmazták szigorúan, és maguk a hatóságok is rendszeresen közölnek fényképeket emberekről a közösségi médiában.

Az élőlény-ábrázolást a tálibok már 1996 és 2001 között is tiltották, amikor először hatalmon voltak az országban.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Hangszereket égettek a tálibok, mert "a zene az erkölcsi romlás okozója"

- Új tálib törvény: hitetlennel barátkozni tilos!

- Kirúgták az afgán biztonsági erők 281 tagját, mert nem akartak szakállt növeszteni

- A tálibok elmagyarázták: a nők "vesztenek értékükből", ha nem takarják el az arcukat