Számos bizonyítékot lefoglalt, és hat gyanúsítottat őrizetbe vett a német rendőrség egy gyermekpornográf tartalmakat terjesztő darkweb-platform feltételezett üzemeltetői ellen folytatott nyomozás során - jelentették be a hatóságok.
Szeptember folyamán hat németországi tartományban hajtottak végre a rendőrök házkutatásokat. Az akciók során több mint 1500 laptopot és mobiltelefont foglaltak le, valamint 94 doboznyi DVD-t és videókazettát. Az adatok pontos mennyiségét most még megbecsülni sem tudják a nyomozók.
Csak az egyik gyanúsított számítógépéről 13,5 terabyte adatot nyertek ki, ami nagyjából 3,4 millió fényképnek felelhet meg - közölte Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere.
A tárcavezető azt is elmondta: az ügy "meghökkentően nagy kiterjedésű", a szóban forgó platform látogatóinak száma több százezres nagyságrendű lehet.
A vizsgálati fogságba helyezett gyanúsítottak 43 és 69 év közötti férfiak, akik a nyomozók szerint a platform fő üzemeltetői voltak. Kai-Arne Gailer, a nyomozás vezetője elmondta: a ma már elérhetetlenné tett oldal néhány egykori látogatóját már sikerült azonosítani, a többiek felkutatása nagy erőkkel zajlik.
(MTI)