A nemzetközi bűnszövetkezetek egyre növekvő befolyása miatt kongatta meg a vészharangot Jürgen Stock, az Interpol novemberben leköszönő főtitkára a német dpa hírügynökségnek New Yorkban adott interjúban.
„Az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük a transznacionális szervezett bűnözés elleni harcot” - mondta Stock. Az ilyen bandák potenciálja "soha nem látott mértéket öltött", olyannyira, hogy "még iparosodott országokat is képesek destabilizálni, például Európában" - fogalmazott.
Egy korábbi fentanilgyanús fogás (Los Angeres Megyei Seriffhivatal)
Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi bűnüldöző szervezet, az Interpol már egyértelműen megállapította, hogy a korábban regionális alapon működő maffiacsoportok mára a világ minden részére kiterjesztették a működésüket. „Globális bűnözőkké váltak, úgy működnek, mint a transznacionális vállalatok” - mondta. Hozzátette, hogy „csillagászati nagyságrendű erőforrás” áll rendelkezésükre, például az ember- és fegyverkereskedelem irányítására. Fő bevételi forrásuk azonban továbbra is a kábítószer-kereskedelem, ezen belül is elsősorban a kokain.
Külön kiemelte a szintetikus opioidok közé tartozó fentanil által jelentett veszélyt, amit már az európai piacokon is egyre gyakrabban kevernek be más kábítószerekbe. Szakértők szerint a fentanil körülbelül 50-szer hatásosabb, mint a heroin. Már két milligramm is potenciálisan halálos dózisnak számít. Az Egyesült Államokban például már több tízezer halálos áldozatot írnak a fentanil számlájára: Az amerikai Nemzeti Drogfogyasztási Kutatóintézet szerint csak 2021-ben több mint 70 ezer ember halt meg szintetikus opioidok - elsősorban fentanil - túladagolásában.
Az Interpol leköszönő főtitkára szerint a transznacionális bandák által jelentett veszély elhárítása érdekében szorosabb együttműködésre lenne szükség a nemzeti bűnüldöző hatóságok között. Az Interpol 196 tagállamával a világ legnagyobb rendőri szervezete, feladata a nemzetközi rendőrségi együttműködés koordinálása.
A német Stock tíz év után novemberben távozik az Interpol főtitkári tisztségéből. A poszt betöltésére a brazil Valdecy Urquizát tartják a leginkább esélyesnek.
(MTI)