Egyetemi épületté alakítják át a politikai foglyokkal szembeni súlyos jogsértésekről elhíresült teheráni Evin börtönt - jelentette be az iráni kormány szombaton.

"Irán pozitív jelzést és békülékeny hangvételű üzenetet küldene a nagyvilágnak azzal, ha egy börtönt akadémiai központtá alakít át" - mondta Mohammed Reza Aref alelnök az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint.

A börtön épülete a jövőben a közeli Sahid Behesti Egyetem orvosi fakultásának a része lesz.

Az Iránban évtizedek óta rettegett Evin börtönben sok politikai foglyot tartanak fogva, akikkel szemben hírhedten rosszul bánnak az intézményben. Reformista erők hosszú ideig küzdöttek azért, hogy bezárják a börtönt, és a főváros területén kívül hozzanak létre egy modern létesítményt. Ezeket a kezdeményezéseket a keményvonalas csoportok mindeddig meghiúsították a parlamentben és az igazságszolgáltatásban.

Az Evin börtön átalakításának ügye most újra napirendre került a mérsékelt irányvonalúnak tartott új elnök, Maszúd Peszeskján vezetése alatt. Az alelnök azt mondta: bíznak a terv sikeres megvalósításában, és ennek érdekében már folynak az intenzív tárgyalások.

(MTI)